Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

1917-kritika: Fuss, Schofield, fuss!

1917-kritika: Fuss, Schofield, fuss!

Zene, Film & Kultúra

1917-kritika: Fuss, Schofield, fuss!

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin - 2020.02.02. 09:09

Már egy ideje vetítik Sam Mendes tíz Oscar-díjra jelölt háborús drámáját, az 1917-et. Megnéztem a filmet, hogy lássam, melyik kategóriában érdemelné meg az aranyszobrot. Kritika.

Az 1917 sokáig nem volt a köztudatban, mikor kijött az első előzetese, még akkor sem kapott akkora figyelmet, mint a Golden Globe-gála után. A film nemcsak a Legjobb drámáért járó elismerést kapta meg, de Sam Mendes is Arany Glóbuszt vehetett át a rendezésért. Ezután terjedt el az „egysnittes háborús film” híre, amit azóta tíz Oscar-díjra is jelöltek. Bár már egy hete a mozik műsorán van, nekem még csak most volt lehetőségem megnézni és megvizsgálni, hogy melyik kategóriában érdemelne aranyszobrot.

A történet Sam Mendes nagyapjának elbeszélései alapján íródott, és két fiatal brit katonát helyez a középpontba, akiket egy lehetetlennek tűnő küldetéssel bíznak meg: az ellenséges vonalon kell áthatolniuk, hogy egy üzenetet kézbesítsenek bajtársaiknak. Egy napjuk van, hogy célhoz érjenek, különben 1600 társuk, köztük egyikük testvére is odavész.

Rögtön az elején leszögezem, hogy az 1917 nem egy közönségfilm, de nem is akar az lenni. A rendező és írótársa, Krysty Wilson-Cairns nem akar bonyolult történetszálakat mozgatni, sem mély karakterábrázolásokat, más szóval nem akarja a rendező túlbonyolítani a sztorit, inkább teret enged a technikának, éppen ezért egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy az 1917 nem is Sam Mendes filmje, hanem az operatőré, a zseniális Roger Deakins-é. A 70 éves operatőr elképesztő képi világot teremtett meg, mivel látszólag egy vágás sincs a filmben, olyan, mintha mi is folyamatosan a két katonával együtt osonnánk végig a fronton, át mocsáron, folyón, réten, romokon, mocskon, bűzön, és hullahegyeken.

A néző, ha beül egy „egysnittesként” bepromózott filmre, sokáig az elrejtett vágásokat fürkészi, de közben igyekszik figyelni a történetre, nehogy lemaradjon valamiről. Az 1917 esetében semmiről sem maradunk le, ha esetleg pár percig csak a technikai dolgokkal foglalkozunk. A történet pont annyi, mint amennyit fentebb leírtam, de kérdés, hogy

egy kétórás filmben meddig tud érdekes maradni egy kihalt terepen való sétálgatás?

Ha a cselekményt megfűszerezik kellő mennyiségű eseménnyel és feszültséggel, akkor végig. Sam Mendes igyekezett a lehető legtöbb eseményt belerakni a filmjébe, de a feszültségfaktor nem működik. Ha ellenpéldát akarnék felhozni, akkor Christopher Nolan Dunkirk című filmjét tudnám említeni, ami ha belegondolok, inkább egy háborús thriller, pont a feszültség miatt. Nolan nem véletlenül az egyik kedvenc rendezőm, sikerült neki egy ugyancsak egyszerű történetet érdekessé és feszültté tennie.

Az 1917-ben egyetlen egy jelenetet leszámítva egyáltalán nem éreztem a feszültséget, pedig Thomas Newman is mindent megtett, hogy a zenével megteremtse azt. Ahogy a színészek is. A főszereplő katonákat alakító Dean-Charles Chapman (Trónok harca) és George MacKay (Menedék) lehengerlő alakítást nyújtanak, pedig nem kis terhet rakott rájuk a rendező. Irgalmatlanul hosszú jeleneteket kellett végigjátszaniuk úgy, hogy nem állhattak meg. Oly mértékben állták a sarat, hogy teljesen eltörpülnek mellettük a mellékszerepekben játszó világsztárok, nevezetesen Colin Firth, Benedict Cumberbatch és Richard Madden.

Mivel azonban a filmből hiányzik a karakterábrázolás, gyakorlatilag nem tudtam aggódni a két fiatal katonáért sem, akikről majdhogynem semmit sem tudtam meg a film végére. Csak megyünk, megyünk, és megyünk, néha történik valami, majd továbbmegyünk. Egy idő után a cselekménnyel együtt én is ellaposodtam a székben, és már nem tudtam azon izgulni, hogy vajon időben célba érnek-e az üzenettel, mert egyszerűen már nem érdekelt. Sajnos nem tudta fenntartani az érdeklődésemet, főleg azokkal a bugyutaságokkal, amit egy Star Wars-nak még elnéz az ember, de egy I. világháború idején játszódó filmnek nem.

Nem véletlen, hogy a Star Wars-t hoztam fel példának: a német katonák pont olyan gyatrán céloznak ebben a filmben, mint a rohamosztagosok. (Itt most lesz egy minimális spoiler, de ezzel semmi lényegeset nem lövök le – a szerk.) Konkrétan a menekülő katona mögött tíz méterrel fut utána egy német, aki folyamatosan lövi, de sosem találja el őt, pedig tiszta a cél. Pontosítok, vagy nem találja el, vagy akkor lő, mikor a brit katona éppen befut egy fedezék mögé.

Ez csak egyetlen példa a sok közül, ami egyszerűen nem fér meg egy háborús filmben. Aki a műfajon belül látott már más darabokat, biztos, hogy némelyik jelenetnél vagy hangosan fel fog nevetni, vagy a kezébe fogja temetni az arcát.

Őszintén szólva az 1917 egy technikai csoda, ami a tíz Oscar-jelölésből hatot simán díjra válthatna, de az én szememben nem egy többször nézős, emlékezetes film. Háborús filmnek silány és hiteltelen, drámának viszont nem elég mély. Sam Mendes road movie-ja egy tökéletes példája annak, amikor a technika magasan ráver a tartalomra.

Borítókép: IMDb