promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Depeche Mode és a NIN is ott van a rock halhatatlanjai között
Borítókép:  Depeche Mode offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Rock and Roll Hírességek Csarnokába bekerült Whitney Houston és a The Doobie Brothers csapata is.

Ismét több, mint ezer szakember szavazott arról, hogy kik kerüljenek be 2020-ban a kultikus Rock and Roll Hall of Fame-be. Ezek között vannak zenészek, iparági szakemberek, de még történészek is. A múzeum az Erie-tó partján, az Ohio-beli Cleveland városában található Amerikában. Azzal a céllal jött létre 1986-ban, hogy emléket állítson azoknak az ismert művészeknek, producereknek és egyéb személyeknek, akik nagy hatással voltak zeneiparra.

Azt már nem lehet kimondani, hogy csak a rockra koncentrál, mert abszolút nem lenne igaz. Például a mostani felsorolásban fogunk neves rapperrel is találkozni, akit én csak „Macinak” becézek. A rapper beiktatás nem újdonság, például 2017-ben Tupac Shakur is megkapta a helyét a múzeumban.

Mint mindig, most is vannak bírálók, mint például a Judas Priest, akik nem kaptak elég szavazatot, hogy bekerülhessenek. Ez igazából tényleg gáz, azonban a művész világban vehetjük példaként az Oscart, hogy mennyi ember nem kapja meg, aki bizony megérdemelné.

„Nekem a Rock and Roll Hall of Fame rég hiteltelenné vált. Ötven éve zenélünk, írjuk az új dalokat, és turnézunk, hogy együtt lehessünk a világ legjobb rajongóival. A Judas Priest tett ezért a műfajért, és nélküle csarnok se lenne. Vicc, hogy mégsem kerültünk be.”

– fakadt ki Richie Faulkner, a banda gitárosa.

A Judas Priest rajongóknak ez legyen a legnagyobb bánatuk, mert nyáron lesz örömük bőven, mivel a zenekar 2020. július 23-án érkezik hozzánk, hogy felrobbantsák az Arénát.

Most már foglalkozzunk azokkal, akik 2020-ban már ott lehetnek a Rock and Roll Hall of Fame-ben:

  • Depeche Mode
  • Nine Inch Nails
  • Whitney Houston
  • The Notorious B.I.G.
  • The Doobie Brothers
  • T-Rex

Természetesen kihagyhatatlan minden zenerajongónak, hogy valami jóféle nótát is hallgasson a frissen beiktatott előadóktól.

Depeche Mode

Nine Inch Nails

Whitney Houston

The Notorious B.I.G.

The Doobie Brothers

T-Rex

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás