promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Továbbra is tarol a Jégvarázs 2 a mozikban
Borítókép:  Disney
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A közepes költségvetésű alkotások közül a Tőrbe ejtve is meglepően jól kezdett.

A Jégvarázs második felvonása tovább uralkodik, de hát ez nem meglepő. Ráadásul rekordot is döntött a tengerentúlon, mivel hálaadáskor egy alkotás sem tudott még ilyen bevételeket generálni. A Diseny animációja 85,3 millió dollárt szerzett ezen a hétvégén, és összbevételben már 738 millió dollárnál tart, pedig még csak két hete vetítik. Kettőt pislogunk, és már át is lépte az egymilliárdot.

 

Rian Johnson, a Star Wars: Az utolsó jedik rendezője nagy Agatha Christie-rajongó hírében áll, és most efelé vette az irányt, meg is kaparintva a bevételi lista második helyét. A bűnügyi sztárparádéban olyan neveket kapunk, mint Daniel Craig, Christopher Plummer, Lakeith Stanfield, Chris Evans, Ana de Armas, Don Johnson, Jamie Lee Curtis, Toni Collette, de feltűnik Frank Oz is.

A Tőrbe ejtve a közönség és a kritikusok szerint is egy briliáns alkotás, és az év egyik meglepetés filmjéről beszélünk. Amerikában 27 millió dollárral indított, világbevételben pedig 70 milliónál tart. Ez hátha segít elfelejteni szegény Johnsonnak, hogy állandóan a Star Wars miatt piszkálják.

 

Az aszfalt királyai bronzérmes lett, de hát volt első és második helyen is. Most 13,2 milliót termelt a hétvégén, világbevételben pedig 143 millió dollárnál tart, szóval már duplán összeszedte a büdzséjét.

 

Tom Hanks legújabb filmje, az A Beautiful Day in the Neighborhood megkapta a magyar címét és feliratos előzetest is. Az alkotás Egy kivételes barát névvel fog futni, de magyar bemutatódátumról még nem tudunk. Ez negyedik lett 11,4 millióval, de inkább az Oscarért fog menni, nem azért, hogy rommá keresse magát.

A színész a népszerű amerikai televíziós műsorvezető, Fred Rogers bőrébe bújik bele. A történet valós eseményeket dolgoz fel, és Rogers elragadó személyét mutatja be, aki egy cikk miatt találkozik Tom Junod újságíróval, aki a háta közepére sem kívánja az egészet. Egy csodás utazás ez Mister Rogers' Neighborhood című gyerekműsor világába, ami hihetetlenül népszerű volt az országban.

Egy premier volt még, a Queen & Slim című thriller, amiben a Tűnj el! sztárját, Daniel Kaluuyat láthatjuk újra a vásznon Jodie Turner-Smith oldalán. Ez ötödik lett 11,7 millióval, de csak 20 millióból rakták össze, szóval túl sok bevétel nem kell majd neki, hogy visszahozza.

A top 10 további résztvevői így jönnek sorban, már jóval 10 millió alatti bevétellel: 21 Híd, Ne játssz a tűzzel, Midway, Joker, Múlt karácsony.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás