Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Gemini Man-kritika: A klónok támadása

Gemini Man-kritika: A klónok támadása

Zene, Film & Kultúra

Gemini Man-kritika: A klónok támadása

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin - 2019.09.29. 09:09

Csak egy technikai bravúr, vagy több annál? Gemini Man spoilermentes kritika.

A Gemini Man ötlete nem a mai forgatókönyvírók agyszüleménye. A Libabőr, a Shazam és Az óriásölő szkriptjét is jegyző Darren Lemke már húsz évvel ezelőtt papírra vetette a történetet, amire szinte azonnal le is csapott a Disney. Az Egérgyár terve az volt, hogy egy látványos és izgalmas akció sci-fit készítsenek Tony Scott rendezővel, valamint Don Simpson és Jerry Bruckheimer producerekkel. A projekt azonban egyre csak tolódott, egyik kézből került a másikba, egyedül Joe Carnahan jutott el odáig, hogy egy tesztfilmet is összevágott arról, hogy miként képzelné el a filmet. Főszereplőnek nem kisebb személyt nézett ki, mint Clint Eastwoodot. Ezt a durván kétperces összeállítást meg tudjátok nézni.

Végül, csakúgy, mint mindenki más, Carnahan is feladta, mert ő is rájött, hogy a CGI még nem tart ott, hogy képesek legyenek hitelesen megfiatalítani egy idős színészt, márpedig már két évtizeddel ezelőtt úgy akarták leforgatni a Gemini Mant, hogy az idős és a fiatalabb karaktert egyazon színész alakítsa.

Ma már tudjuk, hogy hol tart a technika, és a digitális fiatalításra, vagy éppen öregítésre láttunk már számos példát. Először az X-men: Az ellenállás végében vetették be, méghozzá a megfiatalított Ian McKellen (Magneto) és Patrick Stewart (Charles Xavier) személyében. Ezután jött Brad Pitt a Benjamin Button különös életében, aztán láttuk a fiatal Leia Organát a Zsivány Egyesben, vagy a halálból digitálisan feltámasztott Peter Cushingot, mint Tarkin kormányzót, és ne feledkezzünk meg a Loganről sem, amiben szintén ezzel a technológiával öregítették meg Hugh Jackmant.

Végül a Gemini Man-projekt kikötött a zseniális Ang Lee-nél, aki már korábbi filmjeiben is feszegette a határokat, és igyekezett forradalmi dolgokat megvalósítani, mint például a Pi életében a tigris megalkotása, vagy a Billy Lynn hosszú, félidei sétájában, ahol a másodpercenként vetített képkockák megszaporításával akart újat mutatni. Így került végül hozzá a Gemini Man, hiszen a Paramount és Jerry Bruckheimer is úgy gondolta, hogy ha valaki, akkor ő meg tudja csinálni ezt a filmet.

Erre a bevezetőre azért volt szükség, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mekkora utat járt is be ez a projekt, és miért kellett két évtizedet várni rá.

A történet szerint Henry Brogan (Will Smith) egy olyan bérgyilkos, aki két kilométerről képes kilőni egy száguldó vonaton ülő embert. A megfáradt, idősödő férfi úgy látja, hogy már eleget ölt, és inkább visszavonul. Csak ez nem olyan könnyű. Ugyanis olyan információk és belső titkok tudója ő, ami miatt fenyegetést jelent az őt alkalmazó cég számára. Ezért ráküldik az egyetlen személyt, aki képes őt levadászni. Brogan így találja magát szembe a Junior nevű Geminivel, vagyis saját, 23 éves klónjával.

Most így visszaolvasva, a leírása alapján egyáltalán nem érdekelne a film. Húsz éve talán még érdekes lett volna, de azóta annyi és olyan sokfajta filmet láttunk, hogy egy ilyen sztori már nem húzza be az embert, és itt szakadjon le alattam a szék, ha bármi érdemlegeset is átírtak a forgatókönyvben az elmúlt évek alatt. Jóformán semmi sem lett rajta toldozva, foldozva. Pedig nem ártott volna.

A történet egyszer felpörög, másszor leül, aztán még unalmasabbá válik, néha-néha filozofál, kering egyet néhány feldobott nagy kérdés körül, de nem járja azokat körbe alaposan, minden félbe marad. Az egyik remek példa erre a klónozás kérdése, amire az egész film épülne. Lényegében kicsit megkapirgálja a felszínét, de soha nem ásunk a mélyére, pedig annyi mindent lehetett volna ebből a témából kifejteni, de csak egy kihagyott ziccer marad. A dialógusok is pont olyanok, amilyennek húsz éve megírták őket: ostobák. Párszor csak rákönyököltem a karfára, és vártam, hogy váltsunk már jelenetet, mert ez kínos. Ebből a szempontból, nem kertelek: ez egy rohadt pocsék film. De csak ebből a szempontból!

Nézzük meg: ha nem is a sztorival tudja magát eladni a film, akkor mi viszi el a hátán? A látvány, az akció, és egy világsztár.

Kezdjük a világsztárral. Will Smith az Will Smith. Amit tőle elvárnak, azt hozza. De néha úgy éreztem, mintha ez már neki is túl nagy falat lenne. Nem akarom kétségbe vonni a színészi kvalitásait, szeretem Will Smith-t, de nem ez lesz az ő nagy alakítása, persze így is vannak jó pillanatai. Beszéljünk kicsit arról, hogyan is bújt egyszerre idősebb, és fiatalabb énjének bőrébe. Itt is a technikát hívták segítségül, motion capture-val beszkennelték a színész mozdulatait és rezdüléseit, majd számítógépen felépítették. És jól sikerült? Igen is, meg nem is. Vannak olyan jelenetek, főleg a sötétek, ahol csak pislogtam, mert nem hittem a szememnek. Mintha tényleg egy Will Smith klónt látnék, elképesztő volt. Máskor viszont azért pislogtam, mert a borzasztóan mű végeredmény marta a szememet. Nem értem, ha az egyik jelenetben sikerült frankón életre kelteni a fiatalabb Will Smith-t, a másikban miért nem? Pénzhiány, vagy ennyire más brigád dolgozott a nappali és az éjszakai jeleneteken?

De ne legyünk túl szőrösszívűek! A technikánál maradva, és egyben rátérünk a látvány és az akció kérdésére: Ang Lee már a fentebb említett korábbi filmjénél kísérletezgetett a magasabb framerate-vel, vagyis a hagyományos, filmszerű élményt kínáló 24 képkocka per másodpercet hátrahagyva magasabb képkockaszámmal dolgozott. A Gemini Man esetében még magasabbra tette a lécet. 120 fps sebességgel, 3D-s kamerával rögzítették a filmet, ami rendkívüli élességet és realisztikusságot eredményezett. Hétköznapi nyelven: mintha egy ablakon keresztül néznénk a filmet. Ami amúgy fantasztikusan néz ki, főleg 3D-ben, és főleg az akciójelentek, amivel kapcsolatban azt is ki kell emelni, hogy csodálatosan vannak fényképezve, és megvágva, de nincs sok belőle. Szóval mindenképpen javaslom, hogy aki teheti, 3D-ben nézze meg a Gemini Mant, mert ezt tényleg érdemes.

Nem mehetünk el a film magyar vonatkozása mellett sem, hiszen jó pár jelenetet Budapesten vettek fel. Állítólag az alkotók nem is Budapestként akarták használni a várost, de végül annyira megtetszett nekik, hogy átírták a forgatókönyvet, és így a történet szerint is Budapestre érkeznek hőseink. Jó néhány emblematikus épület megjelenik, és ez nekünk magyaroknak, óriási büszkeség.

Mivel az alkotók és Will Smith is nagyon megszerette a várost, a napokban itt tartották a Gemini Man vörösszőnyeges eseményét a Budai Várban, és a díszbemutatót az Aréna Plázában. Utóbbin volt szerencsém nekem is részt vennem, és óriási élmény volt, amikor Will Smith, Ang Lee, és a film producerei bevonultak, majd mondtak pár szót a vetítés előtt.

Ez az életre szóló élmény viszont nem feledteti a film hibáit. Való igaz, a Gemini Man egy technikai bravúr, amit akár hívhatunk a „mozi jövőjének” is, de a története rendkívül buta és hitvány. Ha egy kivételes 3D-élményre vágyunk, ez a film kiváló választás.

Borítókép: Screenrant