promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ő lesz A kis hableány Arielje
Borítókép:  Bleeding Cool
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Disney nem áll le. Az „Egérgyár” idén három olyan filmet küld moziba, ami valamelyik klasszikus rajzfilmjét dolgozza át élőszereplős változatba. A Dumbó és az Aladdin után hamarosan debütál Az oroszlánkirály, és nincs megállás.

[[adv]]

Mint az már egy ideje köztudott, A kis hableány sem ússza meg a remakelést. Ami a sztorit illeti: nagyvonalakban ugyanarra lehet számítani, mint az 1989-es filmben, a szereplőkről pedig egyelőre semmi biztosat nem közöltek mostanáig.

Arról már lehetett hallani, hogy a film főgonosza, Ursula szerepéről a Disney Melissa McCarthy-val folytat tárgyalásokat, aki az én véleményem szerint abszolút telitalálat lenne.

Amit viszont már biztosra vehetünk, hogy Hablaty, a sirály és Ficánka, a halacska szerepére már megvannak a színészek. A rajzfilmmel ellentétben Hablaty hangját ezúttal nő fogja adni, méghozzá az Ocean’s 8-ben megismert Awkwafina. Ficánka szerepére a stúdió a mindössze 12 éves, de rendkívül tehetséges gyerekszínészt, Jacob Tremblay-t (Az igazi csoda, A szoba) szerződtette le.

És most kapaszkodjunk meg, ugyanis megvan a főszereplő, Ariel szerepére is a befutó, méghozzá Halle Bailey személyében. A film rendezője, Rob Marshall azt mondta, Halle-ben ott van a lélek, a szív, az ártatlanság, az ifjúság és egy nagyszerű énekhang, amitől ő lesz a tökéletes Ariel. Halle-t leginkább a testvérével alkotott duójából, a Chloe x Halle-ből ismerhetjük, de a színészet sem ismeretlen számára, hiszen láthattuk már korábban Az utolsó vakáció-ban és a Grown-ish című amerikai sitcom sorozatban – írja a Cinemablend.

Lassan, de biztosan összeáll tehát a teljes szereplőgárda, akinek kilétét még teljes homály fedi, az hogy ki játssza Eric herceget, Triton királyt és Sebastian-t, a rákot.

A live-action változatban természetesen felcsendülnek majd Alan Menken és Howard Ashman klasszikus dalai, és néhány új is készül hozzá, melynek zenéjét ugyancsak Alan Menken szerzi, a dalszövegeket pedig Lin-Manuel Miranda írja.

A kis hableány forgatása várhatóan 2020 elején veszi kezdetét, szóval 2021 előtt ne is számítsunk rá, hogy kiderüljön, valóban mennyire jó választás volt-e Halle Bailey Ariel szerepére.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás