promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nézd meg ingyen a jövő zenekarait a Müpában
Borítókép:  Müpa offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megvannak a Garázsband Fesztivál döntősei, ahol a jövő alternatív tehetségeit láthatjuk a színpadon, ráadásul teljesen ingyen.

A Garázsband Fesztivál döntőjét június 1-jén tartják, ami a Jetlag fellépésével veszi kezdetét, valamint ők lesznek az este házigazdái is. Ezután 20 órától már az öt döntősé a színpad. A zenekarok 40 perces fellépési lehetőséget kapnak majd.

A zsűri a hetven jelentkezőből az alternatív rockot játszó 21 Gramm Akusztikot, az ukulelén zenélő debreceni Urbán Bence Gidnim'Rém elnevezésű projektjét, az indie-rockos Peer Pressure-t, az elektronikával tűzdelt alternatív rockot képviselő Rien du Solt, valamint a dallamos artrockot játszó, negyedik albumának megjelenése előtt álló Verőköltőt juttatta a döntőbe.

Az idei zsűriben Beck Zoli (30Y), Keleti András (colorStar), Kollár-Klemencz László (Kistehén), Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk) és Zságer Balázs (Zagar) kapott helyet.

A tehetségkutató célja egyértelmű: kisebb garázsbandák felkarolása, hogy még nagyobb teret adhassanak nekik a felfejlődésre, na meg a későbbi sikerre.

Program:
18.30: háznyitás
19.00: JETLAG – a házigazda nyitóbulija
20.00: 21 Gramm Akusztik
21.00: Rien du Sol
22.00: Verőköltő
23.00: Peer Pressure
24.00: Gidnim'Rém

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás