promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megint megy a műsor: Obama és a felesége csinálja gyerekeknek
Borítókép:  Barack Obama beszállt a felesége kampányába (AFP/Chris Jackson)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A First Lady korábban zöldségeket ültetett a Fehér Ház kertjébe. Most tévésorozatban folytatja a kampányt a férjével a gyerekek és a családok egészséges táplálkozásáért. A gasztronómiai műsor bejárja a Földet. 

Barack Obama volt amerikai elnök és Michelle Obama, a korábbi First Lady Higher Ground néven produkciós céget hozott létre azután, hogy Obama átadta az elnökségi tisztséget.

Egy gyerekműsor megalkotásán dolgoznak.

A Netflixre szánt műsor félórás részekből áll majd, olyan családi ismeretterjesztő sorozat lesz, amely során a Föld körül megismerkedhetünk az ételek történetével, a FoodAndWine szerint.

Mint a Magyar Konyha Online hozzáteszi: Michelle Obama régóta az egészséges étkezés és a gyermekek helyes táplálkozási szokásokra való nevelésének lelkes szószólója.

Annak idején a Fehér Ház kertjébe zöldségeket ültetett,

majd elindította a Let’s Move!-nevű gyermekegészségügyi kampányt a gyerekkori elhízás ellen. Igyekezett rávenni az iskolákat, hogy a diákokat az átlagosnál egészségesebben etessék, friss termékkel, teljes kiőrlésű pékáruval a csokis tej és a fehérkenyér helyett. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás