promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Több befejezést forgattak a Bosszúállók: Végjátékhoz
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem a speciális kiadásra szánják őket, hanem a színészek előtt titkolóznak.

Lehet egyszer kapunk egy rendezői változatot, de Anthony és Joe Russo azért szánja 3 órásra az alkotást, mert mindent beletettek, amit beleakartak. Azt ígérték, hogy olyan lezárást fogunk kapni, amit még sohasem láthattunk szuperhősfilmben. Ez már alapból felcsigázza az embert.

A színészeket persze folyamatosan faggatják a végkifejletről, de őket is megkavarták rendesen. Mark Ruffalo pont egy interjúban mesélt arról, hogy öt féle zárójelenetet rögzítettek vele, és volt olyan, aminek abszolút semmi értelme nem volt. Ha tudja is, hogy mi a vége a filmnek, alapos katyvasz lehet az fejében.

Szerencsétlen Tom Holland, aki ugyebár Pókember alakítja, csak a saját sorait kapta meg. Még azt se tudta kivel lesz közös jelenete. Jogosan nevet majd fel mindenki ennek az okán: Holland egyszerűen annyira pletykás, hogy ezt kell vele csinálni. Nem bírja ki, hogy ne kotyogjon el valamit. Persze szegény véletlenül csinálja, de az a lényeg, hogy az újságírók mindig be tudják húzni a csőbe, így a Végjátéknál ezt a megoldást választották nála. Amúgy ezt sok színésznél szokták alkalmazni, akikről tudják, hogy az interjúk alatt bármit ki lehet húzni belőlük.

A több befejezéses módszert a sorozatok lezárásánál is szokták alkalmazni. Mondjuk Kit Harington, aki ugyebár Havas Jont alakítja a Trónok harcában, tudja a széria lezárását. El is mesélte a feleségének, aki ezután három teljes napig nem szólt hozzá.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás