A rendszerváltás talán legfontosabb napját éppen harminc éve, 1989. március 15-ikén élte meg Magyarország. Ez volt az első nap, hogy hatalmas tömegek vonulhattak az utcára, változást követelni. Aki ott látta és hallotta Cserhalmi Györgyöt és a 12 pontot, soha nem felejti el. Aki nem volt ott, lássa és hallja!
Gyerek voltam még, szinte az egyetlen, amire emlékszem 1989. március 15-ről, az Cserhalmi György és a 12 pont. És persze a hatalmas, felemelő tömeg, amely iszonyatos erőt adott az embernek.
Egy évvel korábban, 1988. március 15-én ugyanúgy az édesanyámmal mentem egy belvárosi sétára. Akkor még csend volt, csak a levegőben érezte az ember, hogy talán, talán nincs messze a szabadság pillanata. Végigjártuk az ünnephez kötődő emlékhelyeket,
néhány kicsi, papírzászló volt odatűzve egy-egy szobor alá, aláírva, hogy Erdélyért
és az emberek, akik ezt látták, még erről is csak halkan mertek beszélni, mert a nyolcvanas években az Erdély szót sem nagyon volt szokás kimondani. 1989. március 15-re már egész más hangulatban készült Magyarország. A hatalom, mivel megakadályozni már nem tudta, jobb híján engedélyezte mindazt, ami történt. Így azt tudtuk, hogy már félelem nélkül vonulhatunk az utcára, és itt és most történni fog valami. Hát történt...
Mivel csak a 12 pont maradt meg, innentől kezdve idézzük a Fidelio írásának egy részletét. A Múzeumkertben a megjelentek számát a korabeli sajtó 60 ezerre becsülte, itt Nyers Rezső a „politikai megújulás fényéről” beszélt, Huszár István,
a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára pedig a 15 milliós magyarságot köszöntötte.
Felszólalt a Független Kisgazda- és Földmunkás Párt, a Magyar Szociáldemokrata Párt egy-egy szónoka, s jelen voltak a magyarországi egyházak és a Petőfi Társaság képviselői. A Petőfi-szobornál, a Bem téren, a Batthyány örökmécsesnél a független szervezetek és a hatalom résztvevői, ha nem is közösen, de egy időben emlékeztek. A legradikálisabb követelések a Szabadság téren, a Magyar Televízió székháza előtt hangzottak el:
Cserhalmi György, Csengey Dénes, Szilágyi Sándor gyújtó hangú, szólásszabadságot követelő/sürgető,
részben spontán beszédeiben a népes külföldi sajtó (többek között a Szabad Európa Rádió) és a jelentős hallgatóság előtt. A Kossuth téren egyesült a minden irányból érkező hatalmas tüntető/ünneplő tömeg, este pedig a Magyar Demokrata Fórum hívására a Várban fáklyás felvonulással folytatódott az ünnepi nap.
Szinte minden helyszínen jelen voltak a külföldi, leginkább
lengyel és romániai tüntetők is, számos transzparenssel jelezték szolidaritásukat.
Az ünnepségek vidéken és külföldön egyaránt emelkedett hangulatban, sok helyszínen zajlottak – ezekről részletesen hírt ad a Népszabadság 1989. március 16-i száma. A tudósítások beszámolnak néhány helikopter megjelenéséről is, amely a korábbi beidegződések miatt igen nagy riadalmat keltett, de a tájékozottabbak megnyugtatták az embereket: Ez nem AZ, ez csak a tv!