Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Ez a film teheti tönkre a Marvel és a DC szuperhőseit

Ez a film teheti tönkre a Marvel és a DC szuperhőseit

Zene, Film & Kultúra

Ez a film teheti tönkre a Marvel és a DC szuperhőseit

Zene, Film & Kultúra

Promotions 07:34
Képregényeken nőttem fel, mint gondolom sokan a mai harmincas-negyvenes generációból. A nyolcvanas évek végétől elárasztották Magyarországot is a szuperhősök. Bár Batman és Superman is felettébb menőnek néztek, Pókember az első pillanattól felülmúlhatatlannak tűnt. Emlékszem, ahogy a pomázi HÉV-megálló újságosa előtt állva belelapoztam az első magyar kiadású füzetbe, mintha megnyílt volna alattam a föld, és egy ismeretlen új világba zuhantam volna. Ha ilyen katartikus élményt nem is nyújtott, a múlt héten a hazai mozikban is bemutatott Pókember: Irány a Pókverzum! című animáció az elmúlt évek legjobb szuperhősfilmje lett. Sőt, eredetiségével, humorával és eszével talán minden eddig készült képregény adaptációt lepipál.

Ha valamivel egymilliárd dollárt lehet kaszálni, akkor azt a hollywoodi stúdiók nem hagyják parlagon heverni, márpedig a képregényes szuperhősök magabiztosan szállítják a rekordbevételeket. A Marvel és a DC karakterek már puszta jelenlétükkel tömegeket csábítanak a mozikba, és mivel erre a gyártók is rájöttek, egy ideje már nem bajlódnak a sztorival, csak futószalagon szállítják az újabb és újabb produkciókat. A közönség egyelőre még nem unt rá, ám a franchise-ok azonban már régen kifulladtak, egyre méltatlanabbá válnak a kreatív energiájuk és újszerűségük miatt rajongott eredeti művekhez, a képregényekhez. Ebbe a szomorúan elszürkült és kiüresedett közegbe érkezett a legújabb próbálkozás, a Pókember: Irány a Pókverzum!, ami élőszereplők helyett animált hősökkel igyekszik visszahozni valamit az elvesztett varázsból. És milyen jól teszi.

Miközben az elmúlt évek szuperhősei görcsösen próbálkoztak, hogy egy utolsó cseppett kifacsarjanak saját hírnevükből, a Pókverzum hagyja az erőlködést a fenébe, és már a film harmadánál legyilkolja Pókembert. Meghalt a király, éljen a király! A gond csak az, hogy még nem tudjuk, ki lesz az új király, aki átveszi az eredeti hős helyét. Mondjuk egy kiégett, elvált, alkoholista Pókember; egy pókjelmezbe bújt malac; egy japán lányka különös pókrobotjával; egy sötét krimikből szökött noir-Pókember; egy szőke kamaszlány; esetleg egy beilleszkedési nehézségekkel küzdő fiú Brooklynból? De miért ne lehetne, hogy ők féltucatyian egyszerre lépnek a tragikus hirtelenséggel elhunyt Peter Parker helyére – gondolhatták a film alkotói, és meg is valósították a merész tervet.

Wilson Fisk (Liev Schreiber hangján), a közlekedési balesetben elhunyt feleségét és gyermekét gyászoló szupergonosz főellenség titkos laboratóriumában részecskegyorsítót épít, hogy egy párhuzamos univerzumba átlépve megtalálhassa szeretett családja egy alternatív verzióját. Csakhogy a szerkezet veszélybe sodorja a mi dimenziónkat, egy újabb kísérlet megsemmisítheti a világot, így Pókember (Chris Pine) megkísérli elpusztítani a berendezést, ám sajnos kudarcot vall, ami az életébe kerül, szerencséjére kamaszfiú, Miles Morales (Shameik Moore) a valószínűtlen küzdelem közepébe keveredik, így a halála előtt Peter Parker még rá tudja bízni a részecskegyorsítót kicsináló pendrive-ot. És hogy Miles miként került a titkos laborba? Természetesen őt is megcsípte egy radioaktív pók, így bár eleinte fogalma sincs, hogy mi történhet vele, pókösztönei pont a legjobb helyre vitték.

Miles Morales egy nem teljesen átlagos fiú. Kiemelkedő tanulmányai miatt egy elit gimnáziumba került, amit azonban ki nem állhat, ő átlagos gyerekekkel szeretne együtt lenni, ápolónő anyukája és rendőrtiszt apukája azonban hallani sem akar az átlagosságról, ők azt szeretnék, ha fiúk kiemelkedő tagja lehetne a társadalomnak. Persze arra álmukban sem gondoltak, hogy a fiúkból lesz az új Pókember.

Amíg Peter Parker a fehér középosztály képviselője, addig Miles latin-amerikai és afro-amerikai felmenőkkel bír, számára a beilleszkedés, az elit és a társadalmi egyenlőség egészen mást jelentenek, mint elődjének. És bár a szociális kérdésekre nem feltétlenül egy képregény-filmben kell választ keresni, a Pókverzum alkotói megtalálták az egyensúlyt a hősködés és a társadalmi érzékenység között. Semmit sem vittek túlzásba, remek érzékkel építették be a sztoriba a kényes témákat.

Nem utolsósorban a humornak is köszönhetően. A Pókverzum ugyanis felszabadítóan, lazán, minden görcsölés nélkül vicces. Phil Lord (Derült égből fasírt, 22 Jump Street, Lego-filmek) és Rodney Rothman (22 Jump Street) forgatókönyvírók (utóbbi társrendező is egyben), és az elsősorban animációkból ismert rendezők, Bob Persichetti és Peter Ramsey szerencsére elfeledkeztek a nagyon vagy kevésbé rossz Pókember-filmek poénjairól, és persze az összes többi szuperhős mozi próbálkozásairól is, így sikerült felfrissíteniük a franchise eredetileg nagyon is üde humorát. A Pókverzum legfőbb erénye, hogy még önmagán is tud nevetni sőt, a képregényeket, és az abból készült filmeket is merészen parodizálja. Így válik hűvé az eredeti művekhez, és főként Pókember megalkotója, a november 12-én elhunyt zseniális képregény-művész, Stan Lee szellemiségéhez.

A Fisk által megnyitott dimenzióközi átjárón a mi világunkba érkezik Peter B. Parker, a kiégett Pókember (Jake Johnson); Pók-Gwen (Hailee Steinfield), a kamasz póklány; Peter Porker, a „Póksonka” (John Mulaney); Noir Pók (Nicholas Cage), a krimik világának szuperhőse; illetve Peni Parker (Kimiko Glenn) és robotja, SP//dr. Mindannyian May néni házában gyűlnek össze, hogy megtalálják az utat, vissza a saját világukba. A dimenzióközi átjárás azonban alaposan összezavarja a fizikai működésüket, így csak egyetlen hősben bízhatnak, a pókemberséggel még éppen csak ismerkedő Miles-ban. Nem túl bíztató a helyzetük, hiszen  olyan gonoszokkal kell szembenézniük, mint Prowler, Doctor Octopus és Zöld Manó. Fél tucat Pókember (szerű lény) azonban nem vallhat kudarcot.

Okos, vicces, és mindenekfelett szórakoztató, pont olyan, amilyennek egy jó képregénynek lennie kell. A Pókverzum a legszebb hagyományokat idézi fel, és szerencsésen elfeledteti velünk, hogy a stúdiók valójában folyamatosan hülyére vesznek bennünket az újabb és újabb szuperhősfilmekkel. A Pókverzum hibája paradox módon éppen a minőségben rejlik: mostantól ez lesz a mérce, immár pontosan láthatjuk, milyennek kell lennie egy képregény adaptációnak. Így pedig a Pókverzum könnyen veszélybe sodorhatja a Marvel- és DC-franchise-t.

(fib)

Borítókép: Youtube