Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Aquaman – egy jóval nagyobb csobbanás

Aquaman – egy jóval nagyobb csobbanás

Zene, Film & Kultúra

Aquaman – egy jóval nagyobb csobbanás

Zene, Film & Kultúra

Promotions - 2018.12.16. 08:21
Valahányszor belépek egy hatalmas akváriumba, ahol súlyos üveglapok tartják vissza a vizet, és az abban úszkáló fenevadakat, magam elé képzelem, ahogy az állatok összehangolt támadást indítanak fogva tartóik ellen, kegyetlen bosszút állva a rabságért. Szinte látom, ahogy vékony repedés fut végig az üvegen, majd a jégzajlásra emlékeztető hang kíséretében összeroppannak az akvárium falai, mindent elborít a víz, és a ragadozók megindítják a hajszát a fejvesztve menekülő emberek ellen. Ha ehhez a jelenethez, hogy még abszurdabb legyen, a háttérből a hetvenes évek diszkózenéje és súlyos pszichedelikus muzsika szólna, nagyjából megkapnánk az Aquaman világát. Azza a különbséggel, hogy az én esetemben valószínűleg nem bukkanna fel a kétéltű főhős, hogy fene jó szívével megmentse az emberiséget.

Nem könnyű feladat elkészíteni az n-edik szuperhősfilmet, legyen az a Marvel-, vagy DC-univerzum része. A sztorik, a karakterek, és főként a rivalizálás a két képregény-világ között alaposan megköti az alkotók kezét. Ez jól látszik a Jason Momoa főszereplésével készült Aquaman-en is, mégsem lehet egy rossz szavunk sem a filmre. Hiába adagoltak patikamérlegen mindent, hiába érezzük azt, hogy a jól megismert sémákat sütik el újra, csupán a karaktereket és a helyszíneket változtatták meg, és hiába tudjuk jól, ez a film is csak a bevétel maximalizálása miatt született, nehéz haragudnunk az alkotókra, mert szinte lehetetlen kivonni magunkat a film hatása alól.

Aquaman régi ismerős, felbukkant már a Batman Superman ellen, és Az Igazság Ligája című DC-filmekben, most először kapott azonban saját produkciót. A film így önálló eredettörténet és a DC-sztori folytatása egyszerre, vagyis minden igényt kielégítő: nem kell hatalmas fannak lenni ahhoz, hogy élvezd, de akkor sem érzed meglopva magad, ha a DC sztorijain tanultál meg olvasni, és már alig vártad a legújabb filmjüket.

A történet, ahogy az egy jó eredetfilmhez illik a főhős születésével indul. Egy viharos éjszakán egy különös(en gyönyörű) lényt vet partra a víz, a világítótorony jó vágású őre pedig nem tétlenkedik, megmenti, hazaviszi, és a tervei szerint boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A gond csak az, hogy ez a film nem a Nagy csobbanás (vagy csak egyszerűen Csobbanás), itt nem Tom Hanks szeret bele a sellő Deryl Hannah-ba, az Aquaman ennél sokkal nagyobbat csobban. Bár a partra vetett lény, Atlanna (Nicole Kidman) szintén egy víz alatti birodalomból származik, ám ő Atlantisz királynője, akit a vízi népek nem hagynak csak úgy a szárazon éldegélni, visszakövetelik, ha kell, erővel. Thomas Curry (Temuera Morrison), a világítótorony őre így kénytelen beletörődni a magányba, egyetlen vigasza közös gyermekük, Arthur, aki egyesíti magában a két világ legjobb tulajdonságait, a karácsonyi halvacsorához így ritkán kell a piacra menniük hozzávalóért.

Arthur a víz alatt és fölött is remekül elboldogul, igen ám, de mint kiderül, sajnos az atlantisziak elég nagy fajvédők ahhoz, hogy kiutálják a „félvér” herceget, aki így jobb híján valami szuperhős elfoglaltság után néz. A gyors prológus után a film itt veszi fel a fonalat. A sztori Az Igazság Ligája után egy évvel indul. Aquaman (Jason Momoa) lecsap egy kalózok által elrabolt atom-tengeralattjáróra, és ironikus mosollyal a szája szélén csapja agyon a gonoszokat, aztán oroszul üdvözölje a felszabadított legénységet, mert a nagyhatalmi harcok ebben az univerzumban más szinten zajlanak. Persze így is akad némi kellemetlenség, hiszen a teljes győzelemhez el kell tennie láb alól a főkalózt, Jesse Kane-t (Michael Beach), a fia, David (Yahya Abdul-Mateen) erre bosszút esküszik, és már meg is van az ok a sztori folytatására.

Az Aquaman persze jóval magasztosabb egy bosszúfilmnél, a két és félórás eposz a király felemelkedéséről, vagyis ez esetben alámerüléséről szól. Első látásra tehát arról, hogyan száll szembe féltestvérével, Orm-mal (Patrick Wilson), és hogyan kutatja fel Atlantisz első uralkodójának legendás szigonyát. Szép lassan aztán kiderül, valójában a világok harmóniájának történetét látjuk, egy nagyívű drámát arról, hogyan élhetnek békében egymás mellett az idegen civilizációk, vagyis a víz alatti és a szárazföldi világok lakói. Ha még tovább megyünk, akkor pedig akár egy extrém környezetvédelmi propagandafilmként is nézhetjük az Aquamant.

Orm azon mesterkedik, hogy a víz alatti népeket maga mögé állítsa, és együtt vonuljanak háborúba a szárazföld ellen, amelynek lakói szerinte tönkreteszik az óceánokat és a tengereket. Becsülni való józanság, mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a világok harmóniája végül úgyis felülírja a környezetvédelmet, és nem lesz itt felvilágot elsöprő tengeri háború, hiszen a félig szárazföldi Aquaman megmenti az emberiséget. Ráadásul nincs is egyedül, mentora, Vulko (Willem Dafoe) és egy víz alatti hercegnő, Nereus király (Dolph Lundgren) lánya, Mera (Amber Heard) is mellé áll Orm ellenében.

Nem vitték túlzásba a sztorit, jól látszik, hogy a kegyetlen küzdelem sokkal fontosabb volt az alkotóknak a hajmeresztő fordulatoknál, de ez nem is olyan nagy baj, hiszen a csatáktól többnyire tényleg eláll a lélegzetünk. Szuperhős szinten már mindent láttunk az elmúlt szűk két évtizedben, felnyergelt cápákat széttépő rákokat, rákokat felnyársaló óriás csikóhalakat, mindegyiket darabjaira robbantó kopoltyús szörnyeket, és az egész bagázst seggberúgó Aquamant azonban még nem. A víz alatti küzdelem új szintre emeli az akciójelenetek fogalmát, mintha nem is egy kegyetlen vérengzés közepette lennénk, amitől a néző könnyen érezheti, több ez mint egyszerű gyilkolás.

Sokat segít ebben persze a humor, amit eddig nem igazán vittek túlzásba a DC-filmek esetében. Az Igazság Ligája és a Batman Superman ellen komor hangulata sokszor agyoncsapta a sztorit, itt volt az ideje hát, hogy a Marvel önironikus humorát kölcsönvéve végre egy DC karakteren is lehessen nevetni. Az Aquaman ebből a szempontból is jól teljesít, főként azért, mert nem estek túlzásba az alkotók, nem akartak a kétéltű szuperhősből Deadpoolt kreálni, néhány jelenetben azonban kifejezetten üdítően hatnak a poénok.

James Wan rendező eddig elsősorban a kultikus horrorfilmjeiről volt híres – Fűrész, Insidious, Démonok között – most azonban bizonyította, hogy nem csak rémisztgetni tud, hanem remek érzéke van a látványos akciókhoz is. És ami a legfontosabb, ezek terén is sikerül valami egyediséget csempésznie a filmbe, ugyanúgy, ahogy a horrorjai is mindig felforgatják a kliséket, az Aquaman is át tudja értelmezni a szuperhősfilmek kötelező küzdelmeit. Nem kell persze forradalmi megoldásokra számítani, a producerek aligha hagyták volna, hogy valami hajmeresztő újdonsággal álljon elő, hiszen ebben a műhelyben minden a jól bevált recept szerint készül. De az biztos, hogy akár a szuperhősökből kiábrándult, akár a képregényfilmektől eddig ódzkodó nézőket is meg tudja szólítani James Wan alkotása.

A bemutatóval párhuzamosan megérkezett a filmhez tartozó dal, amit napjaink egyik legnépszerűbb rappere, Pitbull jegyez: ide kattintva hallgathatja meg!

(fib)

Borítókép: mensjournal.com

Legolvasottabb hírek