Misota Dániel, azaz Zanzinger mint a legtöbb előadó, először a hálószobájában kezdett el zenélni. Szabad kipróbálni, mindenkinek innen vezet az út a nagyszínpadok felé. Majdnem hét évvel ezelőtt rögzítette első dalait, majd 2015-ben már az Index dalversenye, a Szám döntőse lett.
Az elmúlt évek során Zanzinger zenéje rengeteget formálódott, és nem utolsó sorban fontos változást jelentett az is, hogy bár a dalokat továbbra is főképp maga írta, különféle zenészekkel vette körbe magát: Hock Ernő (basszusgitár, nagybőgő), Halmos András (dob), Zahár Fanni (fuvola), Kálmán András (zongora), illetve Upor Andrással közösen dolgozott a tavaly megjelent Our Haven Is Our Hell single-n. Ernő egyébként a Like A River és a Seasonal Winds című dalok hangszereléséért is felel. A lemezt Zanzinger több mint két éve kezdte el felvenni, de saját bevallása szerint ekkor még egyáltalán nem volt elégedett a munkájával.
A 2016-os felvételek borúsabb és önostorozóbb lemezt rajzoltak volna ki, de ebből hamar elegem lett és be akartam fejezni a magammal kapcsolatos vívódást, mert irritáló, nárcisztikus és unalmas volt.
A hosszú munka gyümölcse azonban beérett, és már hallgatjuk is a Seasonal Winds nevezetű lemezt. A végeredmény tényleg egy játékos, fülbemászó, a hatvanas évek kalandos folklemezeit idéző album lett, amin leginkább Tim Buckley, Van Morrison és Nick Drake hatása érződik, de mindezek mellett teljesen újszerűen és üdítően hat.
Tiszta és szeretetteljes lemezt akartam csinálni, ami kicsit váratlanul szólal meg. Ez úgyis predesztinálja, hogy bármit csináljunk is a hangszereinken, ez úgyis egy folklemez lesz. Olyan értelemben, mint ahogy a Radiohead is pont annyira folkzene, mint Bob Dylan.
A lemez dinamikájában is nagy szerepet játszik, hogy a dalok sokszor teljesen más időszakban vagy módon születtek.
Néha kétségbeesésből kétségbeesésbe zuhanva, olcsó ikeás bútorokat faforgáccsá törve (A Kind of Love), máskor pedig a legbékésebb és magától értetődőbb módon egy találkozás örömében (A Wind Blew By) írtam őket.
A Seasonal Winds tehát a nem túl népes hazai folk-színtér egyik legfontosabb korlenyomata, ami pont annyira egyszerű, hogy bármikor azonosulni tudjunk vele, de pont annyira összetett, hogy újra és újra elmerülhessünk benne.