Az „álruhából” kilépő Superman, aki újragondolja a futballt

[[video]]A társadalom abszurditásaira mindig elemző, ám elfogadó attitűddel tekintő Corneliu Porumboiu (Rendészet, nyelvészet, Amikor Bukarestre száll az éj) immár második sport-témájú dokumentumfilmjét készítette el, Mindörökké futball címen.

A Csehov-novellákat idéző tűpontos realista alkotás egyik szempontból maga volt a megtestesült egyszerűség. Sablonmentes vágások, életszerű kamerabeállítások jellemezték, azt adta vissza, amit és amennyit kellett. Szinte érzi az ember a frissen mosott flaneling illatát vagy a főhős, Laurențiu Ghinghină otthonának színtalan-szagtalan mivoltát.

A civil életében húsz éve, önmaga elmondása szerint is unalmas munkát végző Ghinghină személyisége egyszerre humoros és elgondolkodtató. A szürke hivatalnok saját magát szuperhősként, Supermanként látja kora társadalmában. Egy embernek, aki a hétköznapokban semmitmondó lényként tengődik, majd „álruhájából” kilépve szuperhőssé alakul. És folyamatosan, egyfajta intelligens megszállottként azon tevékenykedik, hogy a futballt újragondolja. Szerinte a futballpályát nyolcszögűre kell átalakítani, több zónára bontani, hogy a játékosok minél kevesebben legyen egy adott területen, s persze a leszabályon is módosítani kellene, ahogy a játék teljes menetén.

Egy gyerekkori sérülés ösztönözte minderre, majd az életének folyamatos történéseiből merítve újra és újra hozzányúl az addig kialakított koncepciójához. Minden meghúzott vonal, minden tovább gondolt apróság mögött tudatos tervezés áll. Kissé megszállottan téve mindezt. Jár-kel a világban, hangot adva annak, hogy amit gondol megvalósítható, hogy gyakorlatban működőképes – még akkor is, ha az élet ezt nem igazolja.

A rendhagyó portréfilm öniróniáján túl a Ghinghină-logika egyedi és valahol kedvesen, de mégis megszállottan labdarúgásközpontú. Arra épül, hogy az emberi lény próbáljon meg a futballpályán legelemibb ösztöne, az agresszió nélkül létezni. Hisz, ha nem történik fiatal korában szárkapocscsont törés, amely kisebb tumultus miatt alakult ki, akkor tovább élvezhette volna a foci nyújtotta örömöt. Ez tehát a cél, ő ebben hisz, a labdarúgást pedig eszközként használja…

Az alkotás a Berlinale programjában mutatkozott be, a Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválon pedig elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját, most pedig itton a  Román Filmhét keretein belül mutatták be. Hetven percet megér.