promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Budapestet is érinti Giorgio Moroder turnéja
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Azt hihetnénk, hogy az italo disco és az elektronikus zene élő legendája csak ebben volt otthon, pedig rengeteg filmzenét is írt. Moroder háromszoros Oscar-díjas, négyszeres Golden Globe-díjas és négyszeres Grammy-díjas zeneszerző, szóval otthon elkél egy külön vitrin az elismeréseknek.

Moroder 1963 óta van jelen a nemzetközi zeneiparban. Ő volt az első, aki a tánczenét ismétlődő ütőhangszeres ritmusokra helyezte, szakított a harmónia törvényeivel, és a szintetizátort helyezte zenéje középpontjába. Első elismeréseit a hetvenes években Németországban szerezte saját zenéjével és Donna Summernek írt dalaival. Ezek közé tartozott például az I Feel Love, az On the Radio, a Love to Love You Baby és a Hot Stuff című sláger.


Semmi perc alatt óriási hírű zenei producer lett belőle, bárkivel is volt kollaborációja, az összetette a két kezét, hogy a legendával dolgozhat. Olyanokkal működött együtt fénykorukban, mint Cher (Bad Love), Blondie (Call Me), David Bowie (Cat People), Debbie Harry (Rush Rush), Freddie Mercury (Love Kills), Bonnie Tyler (Here She Comes) vagy Pat Benatar (Here's My Heart).


Mondhatjuk, hogy Moroder régi vasutas, de legutóbbi 2015-ös albuma, a „Déja vu” jól mutatja, hogy még a mai énekesek is imádnak vele együtt dolgozni. Olyanok teszik tiszteletüket a lemezen, mint Sia, Charli XCX, Kylie Minogue, Britney Spears vagy Kelis.


Az olasz producer filmzeneszerzőként is letette névjegyét az asztalra. Olyan alkotások kísérőzenéjét komponálta, mint az Éjféli expressz, az Amerikai dzsigoló, a Flashdance, A sebhelyesarcú vagy a Végtelen történet. Ott vannak persze még azok a filmek is, amikhez egy-egy zenét írt csak. Ezekből talán a leghíresebb a Take My Breath Away, ami a Top Gun Oscar-díjas betétdala.

Zenei munkásságát a végtelenségig lehetne dicsérni, még a Daft Punk is tiszteleg előtte a Random Access Memories című albumon a Giorgio by Moroder nevezetű szerzeménnyel.


A 78 éves zeneszerző számára ez lesz az első alkalom, hogy élőzenés turnéra készül:
Olyasvalami ez, amire mindig is vágytam, a rajongóim állandóan kérdezték, fogok-e valaha turnézni. Régen a producerek számára elképzelhetetlen volt, hogy elhagyják stúdiójukat, ez a terület az énekeseké volt. Ma a dj-k és zenei producerek a pop/dance zene szupersztárjaivá váltak, eljött tehát az idő, hogy magam is belevágjak ebbe.
Moroder vezényelni fog, vocoderen játszani, de effekteket és hangokat is előad, sőt zongorázik és személyes történeket oszt meg a közönséggel. Tiszteleg régi múzsája, a hat éve elhunyt Donna Summer előtt is: a diszkódíva „meg fog jelenni” a képernyőn és együtt zenél Moroderrel és zenekarával.

(Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás