promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
[[video]]Augusztus elején jelentette beaz Oscar-díjas Robert Redford, hogy visszavonul a színészkedéstől, a közönség pedig az idén ősszel az észak-amerikai mozikba kerülő The Old Man & The Gun című, igaz történeten alapuló filmben láthatja utoljára a mozivásznon a 82 éves színészt.
Hiba volt azt mondanom, hogy visszavonulok, hiszen az ember sosem tudhatja
– nyilatkozta most Redford a Varietynek a film New York-i premierjén, ahol a sajtót sokkal jobban érdekelte Redford döntésének oka, mint az utolsó alkotása. De a művész rájött, lehet, hogy jobb lett volna csendben eltűnnie, így inkább kicsit ébren tartja a rejtélyt és lehet, hogy még forgatni fog a közeljövőben.

A David Lowery által rendezett The Old Man & The Gun című film egy igaz történet alapján készült: Forrest Tuckert 17 alkalommal csukták le bankrablásért, de minden egyes alkalommal sikerült megszöknie.
Ez mind megtörtént. És ez, ha jobban belegondolunk, nagyon vicces, és ezekben a sötét időkben nagy szükség van arra a vidámságra és pozitív élményre, ami mosolyt csalhat az arcokra
– hangsúlyozta az amerikai portálnak Redford. 

A film, amelyben Redford mellett Sissy Spacek, Danny Glover vagy Casey Affleck is játszik, szeptember 27-én debütál az amerikai mozikban, de arról sajnos még nincs hír, hogy itthon mikor mutatják be.
(son)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás