Sheeran kicsit eltér a mai mainstream pop közegében található figurák többségétől.  Nemcsak a megjelenése, de az akusztikus gitárra épülő zenéje is inkább arra predesztinálná őt, hogy a nagy sztárelőadók mögött egy másodvonalbeli énekesként járjon fesztiválról fesztiválra. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért az előző - „x”-ként elnevezett - korongja elképesztő siker lett, még a brit gitárzenékre nem igazán nyitott USA-ban is milliós eladásokat produkált. A világhírnévvel járó rendkívüli felhajtás miatt végül Sheeran 2015 végén visszavonulót fújt, és egy évre eltűnt a közösségi médiából. A hallgatással járó csendet az angol énekes-gitáros tavaly decemberben törte meg, majd idén január 6-án két dalt is kiadott („Castle On The Hill”, „Shape Of You”), közel két hónapra rá pedig a teljes új anyagát a kezünkbe vehettük. A „÷” nem is okozott csalódást, pár nap alatt szinte az összes létező streameléssel kapcsolatos rekordot megdöntötte a Spotify-on, és az albumeladási listákon tucatnyi országban az élen nyitott.


A népszerűség okozta magas elvárások jelen esetben a dalok minőségére szerencsére nem voltak befolyással. A rádióbarát, könnyen megjegyezhető számokban tobzódó lemezen azért Sheeran ügyelt arra, hogy az egyes track-ekben változatos zenei műfajok jelenjenek meg, és ez által ne váljon egyhangúvá az anyag. Az albumnyitó „Eraser”-ben például érdekes párosításként rap-betét vezeti fel a latinos gitárra épülő refrént. A sort a már említett, stadionokba kívánkozó „Castle On The Hill” folytatja, melyben Sheeran „Fifteen years old and smoking handrolled cigarettes/Running from the law through the backfields and getting drunk with my friends”-féle sorokkal mesél nekünk a szülőföldjéről és a tizenévesen megélt pillanatairól. Ezt követően a „Dive”-val kicsit pihenőt fúj a lemez, a romantikus ballada azonban nem akasztja meg a lendületet, mert jön a másik slágerszám, a „Shape Of You”, melyben a mostanában divatos tropical house elemek biztosítják a pörgős hangulatot. Az album hátralévő részében már főképp a lassabb track-ek dominálnak, kivételként érdemes azért kiemelni az erős kelta beütéssel bíró „Galway Girl”-t, és a dallamában könnyed, de szövegében az énekes exének keményen odaszóló „New Man”-t.

A Divide összességében kellemes hallgatnivaló lett, pont olyan, amilyet a jelenkor egyik legnépszerűbb előadójától elvárhatunk: profi megszólalás, jó pár sláger, és könnyed hangulat várja azokat, akik rászánják a bő 46 percet. Csalódni senki sem fog benne. (GaVRoS)