promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ingyenes koncert lesz az A38-on 1956 emlékére
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Beck Zoltán a magyar könnyűzene egyik legsokoldalúbb egyénisége, aki frontemberként, dalszerzőként, előadóként is komoly életművet épített. A szombathelyi 30Y zenekar vezéregyénisége, az öccsével alapított duó kulcsembere, a kortárs irodalmat a könnyűzenével ötvöző Rájátszás produkció fontos alakja. A zenélés mellett a pécsi egyetem adjunktusa.

Petruska András dalszerző-énekes a magyar folklór motívumokat az angolszász rock, valamit a tánczene elemeivel ötvözi. Szuggesztív, közvetlen, humoros előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. 2014-ben jelent meg első, Metropolita című albuma, amelyet idén tavasszal követett a Kapunyitó című lemez. Trouble in My Mind című dalával idén bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal négyes döntőjébe.

Zanzinger (Micsoda Dániel) intim, mégis energikus folkdalaival lett ismert, produkciója ritmusszekciójában a budapesti kísérleti dzsessz színtér ismert alakjai szerepelnek. 2012-ben kezdett zenélni Zanzingerként. "Szeretem a delta bluest és Bob Dylant, de nem amerikai zenét játszom, hanem a sajátomat" - mondta magáról a gitáros-dalszerző-előadó.

András Upor kamaszkorában, az Egyesült Államokban töltött évek alatt ismerte meg a delta bluest, amely hatással volt zenéjére. 2013-ban a londoni Goldsmiths egyetem zeneszakán szerzett diplomát, szóló produkciójával az elmúlt két év alatt bejárta az országot. Jellegzetes gitárjátéka, energikus előadásmódja és sokszínű énekhangja teszi egyedivé első lemezét, a tavaly megjelent Let The Song Work on You-t, amelyen a polbeat és a nyolcvanas évek punkzenéje is jelen van.

Duke Bluebeard budapesti énekes-dalszerző a folk-pop műfajában alkot. Első felvétele 2013-ban a Summer Is Dead volt, idén márciusban jelent meg Friend or Foe című bemutatkozó albuma.

A Papaver Cousins (Szendrey-Nagy Olivér - ének, gitár és Nagy Barnabás - ének, gitár) modern folk-blues duó tavaly alakult, dalait az életből veszi, azokról szólnak, akiket szeretnek és azokról is, akiket nem. Első kislemezén a No God Can Cage My Love és a Won't You Bring Your Boy Back Home Tonight című dal hallható, hamarosan elkészül első stúdióalbuma.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja. Az A38 lehozta, hogy a koncertre regisztrálni sem kell, de érdemes időben érkezni, ha látni is szeretnénk valamit. 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás