How to Dress Well – Care (albumkritika)

Krell 2008-ban keltette fel a kritikusok figyelmét, amikor is a felénekelt hangfoszlányokból, és a saját számítógépével kreált hangeffektekből álló szerzeményeit személyes blogján keresztül osztotta meg a világgal. És láss csodát: a kezdeményezése több zenével foglalkozó oldal érdeklődését felkeltette, melynek következtében a fiatal dalszerzőre gyorsan le is csapott egy független kiadó (Lefse Records), aminek támogatásával két évvel később a Love Remains című bemutatkozó nagylemez is megjelenhetett. Az első korong nem lett könnyen fogyasztható, a szerzemények a hagyományos dalszerkezetet még hírből sem ismerték, a hangzása pedig álomszerű, lebegést megidéző hangulattal próbált az ezredforduló R’n’B-je előtt tisztelegni.

A folytatás két évre rá Total Loss címmel érkezett, amelynek a kissé visszafogottabb, hagyományosabb megszólalása már egyfajta átmenetet képezett a 2014-ben kiadott, akusztikus What Is This Heart lemez felé, ahol már a rádióbarát popdalok is megjelentek (Repeat Pleasure, Precius Love). Az irány tehát adott volt, így nem volt meglepetés, amikor a nyár folyamán az új album első szerzeménye, az erőteljes és letisztult hangzású, könnyen megjegyezhető Lost Youth/Lost You megérkezett.

 

A Care számairól általánosságban elmondható, hogy valóban poposnak és slágeresnek hatnak, ami egyrészt dicséri Krell dalszerzői tehetségét, egyúttal megmutatja, miért számít a mainstream popzenei producerek között nagy névnek az album készítésénél résztvevő Jack Antonoff és Dre Skull. A korong erősen kezd: a Can’t You Tell rendkívül dallamos, fülbemászó refrénje nagyon jól eltalált, az egész szerzemény hangulatát körbelengi egyfajta visszafogott vidámság, sokat ígér a továbbiakra vonatkozóan. Az optimista felütés nem véletlen: Krell maga nyilatkozta, hogy a korábbi depresszív, tragédiáktól sem mentes életszakaszát lezárta, és jelenleg minden eddiginél nagyobb örömöt okozott neki a zeneszerzés. Ennek megfelelően a lemez legtöbb száma a giccsesség és a még elfogadható játékosság között próbál egyensúlyozni, hol több (Salt Song,I Was Terrible), hol pedig kevesebb (What’s Up) sikerrel. Szép és jó dolog hallgatni a precízen kimunkált dalokat, azonban összességében a lemez nem tudja azt a szintet hozni, amit a korábbi HTDW albumok igen. Üde színfolt a kissé sötétebb tónusú The Ruins, ami az előző albumon található Face Again-re hajaz (bár annak színvonalát nem éri el), valamint a már említett elsőként klippel megtámogatott Lost Youth/Lost You.

Bár a kritika kissé eltántorítónak hathat, azonban ki kell emelni, hogy a rádióbarát popzenén belül még így is a minőségibb munkák közé tartozik a Care, ami bár nem egyenletes színvonalú, de aki szereti az érzelemgazdag popzenét, az megtalálja benne azt, amit egy jobb poplemez adhat 2016-ban. Részemről pedig kíváncsian várom, hogy Krell ezután a korong után zeneileg milyen irányba folytatja az útját, ugyanis jelen albummal gyakorlatilag lezárta az eddigi fejlődését. Egy biztos: nem lesz egyszerű dolga. (GaVRoS)