Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Lement a Magyarország, szereplek! döntője

Zene, Film & Kultúra

Promotions - 2016.06.06. 10:58
A Comedy Central egyedülálló műsorára több mint 300 pályázat érkezett olyan amatőr fiataloktól, akik a stand-up új generációjának részévé szerettek volna válni. A vállalkozó szellemű ifjak közül a Litkai Gergely, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán humoristák és a Viacom programigazgatója, Kabai Zoltán alkotta zsűri által legjobbnak ítélt negyven produkciót stúdióban, nézők és kamerák előtt rögzítették, majd egy szakmai előválogatót követően húsz előadóra lehetett szavazni a produkció hivatalos weboldalán. Az online voksolás után tíz versenyző jutott a döntőbe, akik már a Comedy Central képernyőjén is megmutathatták a rátermettségüket. A tegnapi döntőben megismerkedhettünk a legjobb feltörekvő humoristákkal, illetve megtudhattuk, hogy a közönség kedvence a szemtelenül fiatal Szabó Balázs Máté lett, a szakmai zsűritől pedig Zabolai Margit Eszter vehette át az első díjat.

Máté tényleg közönség kedvenc lett, de Margó saját meglátásunk szerint kicsit feszengett a színpadon. Nem mondunk senkire sem rosszat, mert a saját stílusában mindenki nagyon jó volt, csak annyit láttunk, voltak tőle jobbak is. Persze a menstruálós poénokat lányos szemszögből már muszáj volt előhúznia valakinek. Gondolkoztunk azon is, hogy a szakmai zsűri mennyire vehette figyelembe azt, hogy kevés a női stand-up humorista, és ezzel talán egy lökést is szerettek volna adni ennek. De talán Margónak lehet a legnagyobb esélye arra, hogy ő legyen a magyar Sarah Silverman.
 
„Nem szeretnék női stand-uposként elkönyvelődni. Persze más perspektívából közelítek meg néhány szituációt, ez eltérő stílust és témákat is szülhet. A döntőben kibeszélt menstruációs téma nekem is nagyon ijesztő volt, még a felkonf alatt is azon gondolkodtam, hogy bevállaljam-e vagy sem, de ahogy kiálltam, már csak egy bulinak fogtam fel az egészet – nyilatkozta Zabolai Margó. „Nem hiszem, hogy bármiben is jobb vagyok, mint a többiek, az open mic-os tapasztalataim előnyt nyújthattak ugyan, és lehet, hogy a döntős előadásom tényleg jól sikerült és a húzósabb témaválasztásom is növelhette az esélyeimet, de itt szerintem mindenki remek, nagyon szoros mezőny volt!” – mesélte a nyertes. Cikkünk zárásakor ugyebár még nem volt közé téve a döntős produkció, így aki még nem ismerné a hölgyet, itt az elődöntős szereplését tekintheti meg.


A zsűri oszlopos tagja, Felméri Péter elárulta: mindegyik ítésznek megvoltak a saját dobogósai, ezeket pontozták újra, aztán teljesen matematikai alapon hozták meg a döntésüket. Margó produkciója pedig különösen tetszett neki. „Sok női stand-upos átlagos témákkal áll színpadra, Margó viszont a nők szemszögéből dolgozta fel a nőiséget. Megvolt a produkcióban az úgynevezett „plusz egy lépés” is, nemcsak arról volt szó, hogy mi történt vele, és ide-oda csapongott, hanem elgondolkodott a miérteken is” – mondta Felméri.

Litkai Gergely szerint ebben a szakmában a hosszútávfutás a lényeg, azt is figyelembe kellett tehát venniük, hogy mennyire lehet a győztes produkcióból a jövőben építkezni. „A téma és a megközelítése nagyon fontos; Margónál ez maximálisan működött, az előadása összeszedett és szerkesztett volt.” – fűzte hozzá Litkai. Kőhalmi Zoltán pedig arról számolt be, hogy a döntés nehézsége ellenére elégedettek a közönség, illetve a saját végszavukkal is. „Úgy gondolom, hogy a mai este szereplői közül mindenkivel fogunk együtt dolgozni a jövőben. Szabó Balázs Mátéban az tetszett igazán, hogy minden apró dologból humort vagy szituációt csinál, és azt el is játssza. Ráadásul ilyen fiatalon, szóval hol van még a többi dolog, amit még megél, amikből újabb műsort csinál?”  – lelkendezett Kőhalmi.


Zabolai Margit Eszter és Szabó Balázs Máté nevét érdemes tehát megjegyezni, hiszen ahogy Kőhalmi is mondta, a Magyarország, szereplek! döntőseiről minden bizonnyal sokat hallhatunk még a közeljövőben, hiszen a legjobb tízbe bekerült humoristák már mind kinőtték a szűk családi és haveri kört, és szélesebb tömegek előtt a helyük, hogy újra és újra megmutathassák magukat ország-világnak. Aki lemaradt a legjobb produkciókról, az június 10-én, pénteken 21.00-tól megnézheti a CC-n. (Comedy Central; Torony)
Vissza a főoldalra.
Démonok között 2