promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Idén is Eger nyitja a fesztiválszezont
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Felidézte, már tavaly is a Feszt! Egerrel indult a fesztiválszezon, bár az akkor első ízben megszervezett rendezvény még csak “szárnypróbálgatás” volt.

Mára az egri közéleti gondolkodás részévé vált, hogy egyre több, fiatalokat vonzó rendezvény legyen a városban – mondta. A politikus hozzátette: az idei Feszt! Eger ugyanakkor a többi korosztály igényeit is ki fogja elégíteni a szervezők ígéretei szerint. “Célunk, hogy minél több országos jelentőségű rendezvénynek adjon otthont a város” – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

Habis László, Eger polgármestere elmondta: bízik benne, hogy az idei fesztiválszezon kezdete újabb lehetőségeket kínál a város, a fiatalok és a magyar zenekultúra számára.

Tóth Tibor, a Feszt! Eger főszervezője arról beszélt, hogy a tavalyi rendezvénnyel sikerült Egert felírni a magyarországi fesztiváltérképre. A tavalyi szárnypróbálgatás után most talán már vastagabb betűvel írják be a naptárba Eger nevét. “Sikerült olyan fesztivált csinálnunk, amire nem csak a résztvevők és a szervezők, hanem az egriek is büszkék lehetnek” – fogalmazott.

Elmondta: a fellépők között biztosan ott lesz a Tankcsapda, a Quimby, a Kiscsillag zenekar, az Irie Maffia és Péterfy Bori is, a teljes névsor azonban csak később lesz végleges. A jegyeket várhatóan március elejétől kezdik el értékesíteni.

A Sziget szervezőirodát vezető Gerendai Károly arról beszélt, hogy az idén is a Feszt! Eger keretében, csütörtökön és pénteken sorra kerülő Music Hungary konferencia a magyarországi zenész szakma, a zeneipar legfontosabb eseményévé nőtte ki magát, amelyen mindenki részt vesz, aki számít.

A konferencia egyik szervezőjeként a Pro Art-ot képviselő Horváth Péter elmondta, a szakmai fórum első napján a magyar zeneiparról 2014-ben készült átfogó kutatás eredményeiről, a második napon pedig a Cseh Tamás programról lesz szó. Hozzátette: a magyar zenei élet fejlődését segítő konferencián két külföldi szakember is részt vesz.

Az MTI kérdésére a szervezők elmondták, hogy a tavaly mintegy 31 millió forintos keretből gazdálkodó fesztivál költségvetése idén várhatóan 30-35 millió forint lesz, amihez a város 15 millió forintot ad. A konferencia megszervezése további 6 millió forintba kerül. Az elmúlt évben 6-7 ezer látogató látogatott ki a koncertekre, idén a három nap alatt 10 ezer látogatóra számítanak a szervezők.

Miként tavaly, idén is a Bolyki-pincészet ad otthont a Feszt! Egernek május 28-30. között. Az esti koncerteken és a napközbeni ÉTER tehetségkutatón három színpadon összesen közel ötven fellépőt hallhatnak az érdeklődők.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás