promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A tudósok is elborzadtak, az egyiptomi piramisnál megtalálták az ókori világ legnagyobb rejtélyét

A tudósok is elborzadtak, az egyiptomi piramisnál megtalálták az ókori világ legnagyobb rejtélyét

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

A lépcső, amely nem vezet sehová, épp ezért óriási rejtély a rendeltetése.

Ezernyi titkot rejt még Egyiptom sivatagos területe, ezek közül pedig az egyik legnagyobb az, amely közvetlenül Dzsedefré fáraó piramisa mellett található. Ő volt Hufu fia és egyben Hafré bátyja is, a IV. dinasztia egyik híres uralkodója. És azt is tudjuk, hogy ő volt az első, aki a Ré fia titulust is használta, ez pedig már jól mutatja, hogy mennyire megváltoztak a dolgok Egyiptomban, és egyre inkább a Napisten kultusza került előtérbe. I. e. 2558-ban halt meg, és a korabeli dokumentumok szerint csupán nyolc évig uralkodott.

Dzsedefré piramisa ma romokban áll, így látványban meg sem közelíti az egyiptomi piramisok legszebbjeit, ám sokkal több titkot is rejt azoknál.

A piramis nagyon sokban különbözött a többi piramistól, amelyek Egyiptomban találhatók, hiszen a járatai nem a piramison belül találhatók, hanem a föld alatt, tehát az építmény alatt futottak. Ez az egyik nagy rejtély a hatalmas építmény körül, amelyekre a mai napig nem tudtak választ adni a tudósok.

Az épületet pedig nagyon sok ideig használták a fáraó halála után is, hiszen a régészek a belső terekben nagyon sok korszakból származtak. A leletek között azonban van kapocs, mivel mindegyik temetésekhez kapcsolódik. A piramisnál a tudósok találtak egy 49 méter hosszú lépcsőt is, amely közvetlenül a sivatag mélyére vezet, de nem tudják, hogy pontosan hova, és nem tudják, hogy mi volt a fontos funkciója.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miért ástak a sivatag mélyére pont ezen a helyen, egyes feltételezések szerint a rómaiak ástak, hogy vízhez juthassanak. Így az is megeshet, hogy a ma látható lépcsők még messzebbre nyúlnak a felszín alá. A tudósok további feljegyzéseket nem találtak a lépcsősor rendeltetésére vonatkozóan.

Így néz ki a rejtélyes lépcső: