Botrányos eset történt Hollandiában, a háborgó tömeg megette a miniszterelnököt

Johan de Witt nem mindennapi ember volt. A tekintélyes de Witt családban született 1625-ben, a holland aranykorban, amikor Hollandia példátlan jólétet és befolyást élt át. De Witt már fiatalon kiemelkedett éles eszével és államférfiúi képességeivel. Gyorsan megmászta a ranglétrát, és 28 évesen már a nyugdíjas tanácsos, azaz miniszterelnök pozícióját töltötte be.

De Witt szerencséje egybeesett Hollandia fénykorával. Amszterdam a világkereskedelem központja volt, a Holland Kelet-indiai Társaság pedig uralta a jövedelmező ázsiai kereskedelmi útvonalakat. De Witt ügyes vezetése révén Hollandia átvészelte a konfliktusos és virágzó időszakokat, elnyerve a nép bizalmát és csodálatát.

Azonban a szerencse nem tartott örökké. 1672-ben, a "katasztrófa évében" fordulat állt be De Witt sorsában. Anglia és Franciaország fenyegetése, a belső viszályok és a katonai kudarcok sújtották a Holland Köztársaságot. A francia invázió, a nyugtalanság és a vereségek De Witt bukásához vezettek. A lakosság a válság idején tanúsított gyenge vezetés miatt hibáztatta őt, és a holland hadsereg elhanyagolása miatt vádolták.

A nép elégedetlensége III. Vilmos herceghez, az Oranje-ház sarjához fordította a figyelmet. 1672-ben feldühödött csőcselék megtámadta de Wittet és testvérét, Cornelis-t. A brutális gyilkosság pontos körülményei máig viták tárgyát képezik, a beszámolók eltérnek a rájuk mért erőszak mértékében. Egyesek azt állítják, hogy a felháborodott tömeg jóízűen falatozott az egykori miniszterelnökből és az utolsó falatig el is fogyasztották.

De Witt története tragikus, de tanulságos. A hatalom csúcsán is sebezhető az ember, és a szerencse forgandó. De Witt intellektusa és államférfiúi képességei ellenére nem tudta elkerülni a népharagot és a brutális véget. Emléke örökké összefonódik a holland aranykorral, és emlékeztet bennünket a hatalom mulandóságára és a vezetés felelősségére.

Forrás: Dutchreview