promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Nincs több vita, ezért süketült meg Beethoven

Nincs több vita, ezért süketült meg Beethoven

Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

Végre kiderült, valójában miért süketült meg Beethoven.

Beethoven a zene Mozartja - hangoztatta mindig a műsoraiban Fábry Sándor. A zenetörténet egyik legnagyobb alakja már a húszas éveitől fogva hallásgondokkal küzdött, a negyvenes éveire pedig már teljesen megsüketült, de mind ez idáig nem lehetett tudni, hogy mi okozta ezt nála. Ugyan voltak találgatások, ilyen-olyan teóriák, hogy vele született rendellenesség, de az igazság valójában teljesen más. Ugyanis amerikai szakértők most ki tudták deríteni, hogy miért süketült meg a bécsi klasszika szimfóniamestere.

Az amerikai kutatók egy több mint 200 éves hajmintát vizsgáltak meg, amit Beethoven koponyájáról vettek, és megállapították, hogy a nehézfémek szintje jelentősen magasabb volt, mint az egészséges kontrollcsoportban. A kutatók szerint ezek a nehézfémek károsíthatták a belső fül struktúráit és hozzájárulhattak a hallásvesztéshez. Ezek egyébként olyan fémek voltak, mint az arzén, a higany, és az ólom.

De hogy került olyan sok ólom Beethoven szervezetébe?

A zeneszerzőről köztudott, hogy sokat ivott. Eleinte azért, mert azt hitte, jót tesz az egészségének, később viszont rászokott. A szervezetébe került túl sok fém aztán gyomor- és bélrendszeri panaszokat okozott nála, de ezek szerint hatással volt az idegrendszerére, és végül a hallását is tönkretette.

Bár a kutatók nem tudták bizonyítani, hogy a nehézfémek közvetlenül okozták volna Beethoven süketté válását, az eredmények arra utalnak, hogy ezek a káros anyagok hozzájárulhattak az állapotához. A tanulmány további kutatásokra ösztönözheti a zene és az egészség kapcsolatának jobb megértését, szóval nem kizárt, hogy ezután még többet fognak majd akörül vizsgálódni, hogy miért lett süket a zeneszerző.

Hihetetlen egyébként belegondolni, hogy Beethoven a művei jelentős részét már úgy írta, hogy nem hallott semmit; ez is érdekes kérdés, hogy ha nem a fülével, akkor mivel érzett rá ennyire a zenére, honnan tudta, hogy amit ő a kottában leírt, az zongorán játszva is jól hangzik. Valójában Beethoven zongorájának rezgésire támaszkodott, mikor komponált, és ugyanígy érzékelték a zenéjét azok a siket és nagyothalló gyerekek és felnőttek, akiknek még 2020-ban koncertet adtak a zeneszerző legismertebb műveiből.

(forrás: Live Science)