promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szó szerint az életeddel játszol ha ilyen telefonod van, egy ország már be is tiltotta az összes készüléket ebből a fajtából
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szeptember 12-én jelentette be az Apple a legújabb iPhonet, azonban ennél nagyobb horderejű dolog is történt a cég életében.

Talán a legnagobb változás az almás cég új telefonjait illetően a töltő változása. Eddig az Apple saját, úgynevezett lightning-töltőivel lehetett a telefont tölteni, ám az 15. generációs iPhoneokat már USB C-típusú csatlakozókkal hozzák forgalomba, úgyhogy végre akár Androidot használó ismerőseiknél is tölthetnek telefont az iPhone tulajdonosok. Természetesen jön a nagyobb teljesítményű chip, részletesebb kijelző, élesebb kamera, és a környzet barát kiegészítők is.  Az új készülékért mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, az alapmodell itthon 399.000 forintos áron kerül bevezetésre, a Pro Max verzióért azonban már 599.000 forintot kell leszurkolnunk.

Azonban amíg a cég az új bejelentéseket tette, a vállalatot érintő botrány kezdett kibontakozni Franciaországban. A kifogásolt eszközök korábbi iPhone-ok, a 12-es szériából. Küszöbérték feletti sugárzási szintet mértek ugyanis a készüléknél, ami könnyen rákkeltő lehet.

Az ország digitális gazdaságért felelős miniszterhelyettese, Jean-Noel Barrot jelentette be a Le Parisien nevű újságban megjelent interjúban a hatóságok által elvégzett mérések eredményét, miszerint  a modell fajlagos abszorpciós rátája magasabb a megengedettnél. A vizsgálat kövekeztében a szóban forgó készülék értékesítését teljes mértékben betiltották az egész országban.

A 2020 óta forgalmazott telefon problémáját Barrot szerint akár egy szoftverfrissítés is megadhatja, 2 hetet adott az amerikai vállalatnak az ügy megoldására. Amennyiben nem történik semmilyen előrelépés az ügyben, a miniszterhelyettes készen áll arra, hogy az összes forgalomban lévő készüléket visszahívja, mivel szavai szerint ,,A szabály mindenkire vonatkozik, beleértve a digitális óriásokat is". Kíváncsian várjuk, az Apple mit lép az ügyre, mivel bevételének még mindig nem elhanyagolható részét teszi ki a régebbi generációs iPhone-ok értékesítése, Franciaország pedig van akkora piac, ami biztosan nem szeretnének elveszíteni a cég vezetői.

Forrás: bbc.com

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás