A NASA elképesztő elmélettel állt elő az élet eredetéről, amitől mindenki dobni fog egy hátast

Túlságosan óriási az univerzum ahhoz, hogy ne legyen más bolygókon is élet. Egyszer biztosan leesne az állunk, ha más értelmes lényekkel találkozhatnánk. A földönkívüli kapcsolatfelvételre még várni kell, de közben a NASA tudósait is foglalkoztatja a kérdés, miképp alakulhatott ki az élet a Földön. Ugyebár ennek a kutatása szükséges ahhoz, hogy megértsük, miképp alakulhat ki az élet más bolygókon.

A NASA most egy érdekes cikket közölt a hivatalos honlapján, miszerint a földi élet első építőkövei a Napból származó kitöréseknek köszönhetően alakulhattak ki.

Anno az 1800-as évek végén született meg a tudósok elmélete, ami szerint maga a földi élet egy „meleg kis tóban” kezdődhetett. A kémiai elemekből álló, viccesen elnevezve leves, amit villámok, hő és egyéb források láttak el energiával, koncentrált mennyiségben pedig szerves anyagokká keveredhettek össze.

Anno 1953-ban Stanley Miller a Chicagói Egyetemről megpróbálta újraalkotni ezeket az ősi körülményeket a laboratóriumban. Miller egy zárt kamrát töltött meg metánnal, ammóniával, vízzel és molekuláris hidrogénnel – olyan gázokkal, amelyekről úgy gondolják, hogy elterjedtek voltak a Föld korai légkörében. Közben szimulálták a villámlást is, hogy beindítsuk a folyamatot. Egy héttel később Miller és végzős tanácsadója, Harold Urey elemezték a kamra tartalmát, és megállapították, hogy 20 különböző aminosav alakult ki.

A tudósok most úgy vélik, hogy az ammónia (NH3) és a metán (CH4) sokkal kevésbé volt jelen, ehelyett a Föld levegője szén-dioxiddal (CO2) és molekuláris nitrogénnel (N2) telt meg, amelyek lebontásához több energiára van szükség.

Alternatív energiaforrásokat keresve néhány tudós rámutatott a bejövő meteorok lökéshullámaira. Mások a nap ultraibolya sugárzását említették, de a NASA új kutatása most a Napból származó energikus részecskékre mutat rá.

A Föld első 100 millió évében a Nap körülbelül 30 százalékkal halványabb volt, de a napkitörések – olyan erőteljes kitörések, amelyeket ma körülbelül 100 évente csak egyszer látunk – 3-10 naponta jelen voltak. Ezek a „szuperflerek” közel fénysebességű részecskéket bocsátottak ki, amelyek rendszeresen ütköztek a légkörünkkel, kémiai reakciókat indítva el ezzel.

Most úgy néz ki, hogy az aktív fiatal Napunk könnyebben és talán korábban katalizálhatta az élet előfutárait, mint azt korábban feltételezték.