promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar városról neveztek el csúcskategóriás űrhajót Amerikában, amely bevetésre is elindult a Star Trek-filmben 1996-ban
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Talán nem meglepő, hogy az űrflotta kis hazánkat is bevonta az emberiség nagy egyesítésébe.

Ahogy a NASA elképesztően jól kommunikál a Perseverance híres küldetéséről, úgy a világűr, és annak meghódítása az emberi kultúra szerves része lett. A sci-fi filmek pedig abban a zsánerbe tartoznak, amelyeket a többség imád. És bizony ezekben is előfordulnak magyar utalások.

Az amerikai sorozatok a popkulturális világ szerves részei lettek, de még az is megeshet, hogy ők találták fel a popkultúrát. Így pedig egy igazi olvasztótégelyek lettek, ahol a világ midnen dolgára történhet valami utalás, referencia, vagy éppen apró említés. Persze nagyon gyakran az is megesik, hogy ezek a szériák az egyes népeket valamilyen sztereotípiaként használják fel, felnagyítják vagy éppen kihangsúlyozzák az adott nép hibáit, vagy éppen afféle csúcsteljesítményét, amelyet a kulturális vagy tudományos életben elért. De még az is lehet, hogy egy-egy történelmi korszakot használnak fel, hogy bemutassank egy-egy jelenséget.

Az iylen referenciákat az online térben több oldal és blog is gyűjti, így akik a magyar referenciákra kíváncsiak, azok nyugodtan tájékozódhatnak például a Wikipédiáról, egy olyan oldalról, ahol ezeket nagyon tendenciózusan gyűjtik. Szinte minden megtalálható ezen az oldalon, a legapróbb magyaros említéstől a legikonikusabbakig, és persze ez is egy olyan lista, amely folyamatosan bővül.

Általában még az is megeshet, hogy egy magyaros, Magyarországhoz köthető dolog véletlen tűnik fel egy filmben, majd úgy lesz belőle világszenzáció, hog egy szakértő, aki monndjuk művészettörténész, felismeri azonnal az adott tárgyat. Pedig még az is megeshet, hogy a film nem is friss, a sorozat is csak egy ismétlés. Ilyen híres felfedezés történt például a Stuart Little, kisegér című mozifilmben is, amelyben egy híres magyar festő, Berény Róbert régen elveszettnek hitt képe tűnt fel. A megtalálója pedig a filmet néző Barki Gergely művészettörténész volt még korábban.

De a nagy és híres sci-fikben is található magyar utalás, például a Star Trek Kapcsolatfelvétel című alkotásban, amely 2073-ban játszódik, és egy USS-Budapest nevű Norway-osztályú űrcsatahajó jelenik meg egyszer a képernyőn, és összecsap a Borgokkal.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás