promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kína keményen odapörkölhet Amerikának, elsőként hódítanák meg a holdat
Borítókép:  Képünk illusztráció. Forrás: Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Hold gyarmatosítása most mindkét nagyhatalom számára kiemelten fontos. Vajon melyikük nyeri meg a versenyt?

Az űrverseny napról napra fokozódik és ahogy régen igaz volt a mondás, miszerint az „oroszok már a spájzban vannak”, a közeljövőben talán azt kellene mondanunk, hogy a „kínaiak már a holdon vannak”. A mind katonai és gazdasági, mind pedig űrkutatási téren rendkívül ambiciózus távolkeleti állam egyre jobban próbálja megszorongatni az Egyesült Államokat. A verseny első komolyabb szakasza a holdig tart, de hogy mi jöhet azután? A határ szó szerint a csillagos ég.

Kína a legfrissebb bejelentése szerint nagyon jól halad űrprogramjával és a terveik szerint már 2030 előtt asztronautákat szeretne küldeni a Holdra, valamint egy negyedik modullal kívánja bővíteni űrállomását. Ami égi kísérőnk meglátogatását illeti, Lin Xiqiang, az ország űrhajózási hivatalának helyettes igazgatója a Jiuquan Műholdindító Központban tartott sajtótájékoztatón röviden vázolta elképzeléseiket. A hold felszínére való leszállással kapcsolatos terveik között szerepel egy rövid tartózkodás a Hold felszínén, valamint annak robotokkal közös felfedezése.

Mind a NASA, mind Kína űrhivatala a Hold déli pólusának közelében található potenciális landolási helyszíneket tanulmányozza, ahol vízjég és más, holdbázis építése és felfedezés szempontjából értékes erőforrások találhatók.

Xiqiang bejelentette, hogy terveik szerint egy újabb modult adnak hozzá a Tiangong űrállomáshoz, ami jelenleg három modulból áll, amelyeket 2021 májusa óta egyenként juttattak fel és állítottak össze az űrben. Terveik szerint az űrállomáson, amellyel 2022 novemberében készültek el, folyamatosan egy háromfős legénység fog tartózkodni legalább egy évtizeden át. Az ötödik legénységhez tartozók, beleértve az ország első civil űrhajósát, hétfőn indultak el, és kedden korán reggel dokkoltak be.

A negyedik modul csatlakoztatásának célja a tudományos kísérletek elősegítése, valamint a legénység munka és életkörülményeinek javítása. Ennek az egységnek köszönhetően T alakú lesz az űrállomás, amelyet később további két modullal kívánnak bővíteni.

A hétfői sajtótájékoztatón kínai tisztviselők azt is kijelentették, hogy Kína hajlandó együttműködni nemzetközi partnerekkel, bár az még erősen kérdéses, hogy például az Egyesült Államokkal lehetséges-e egy sikeres munkakapcsolat kialakítása. Az USA esetében komoly akadályt képezhet az a 2011-ben elfogadott törvény, amely megakadályozza, hogy a NASA szövetségi költségvetésből származó forrásokat használjon közvetlen együttműködésre az ázsiai kormánnyal.

Li Yingliang, a kínai emberi űrrepülési ügynökség technológiai igazgatója hétfőn így fogalmazott:

"Országunk álláspontja világos a kérdésben, amíg a cél az űr békés célú felhasználása, hajlandóak vagyunk együttműködni és kommunikálni bármely országgal vagy űrszervezettel (…) Személy szerint nagyon sajnálom, hogy az amerikai Kongresszusnak olyan határozatai vannak, amelyek megtiltják az űrkutatási együttműködést az Egyesült Államok és Kína között."

Ami különösen pikánssá teszi a hold gyarmatosításáért folytatott versenyt, hogy mind az USA, mind pedig Kína ugyanazon a területen szeretné végrehajtani a holdraszállást, így elkerülhetetlennek látszik, hogy korábbi vitáikat félretéve egyeztessen a kérdésről.  Amerikának sietnie kell, mert ha lemaradnak a versenyben, elképzelhető, hogy mire űrhajósaik a hold felszínére teszik a lábukat, az első, amit megpillantanak, egy működő kínai áruház lesz.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás