promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kína megmutatja a világnak a közlekedés jövőjét, mindenki őket fogja másolni?
Borítókép:  Képünk illusztráció. Forrás: Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Magyarországon vajon mikor utazhatunk majd ilyennel?

Kína elképesztő tempóban tör előre, lényegében az élet minden területén. Gazdasági, katonai és technológiai vonatkozásban is gőzerővel készülnek arra, hogy egy napon átvegyék a világ vezetőjének szerepét az Egyesült Államoktól. Erre a pillanatra még alighanem várnunk kell egy ideig, de egy új bejelentésük révén ismét sikerült megdöbbenteniük a világot.

A közelmúltban látszólag az űrkutatás került a távol-keleti állam fejlesztéseinek fókuszpontjába, de ismerve szinte végtelen erőforrásaikat és fantasztikus munkamoráljukat, nem lepődtünk meg azon, hogy közben a jövő tömegközlekedésének alapjait is szeretnék lefektetni. A legfrissebb hírek szerint 2035-ben tervezik elindítani az első hyperloopot Kínában és már az első építési, illetve útvonaltervek is készen állnak.

A hyperloop sok szakértő szerint a vasúti közlekedés jövőjét jelenti. Egy egészen új technológia, melyet a köztudatba elsőként a nagy újító Elon Musk dobott be még 2013-ban. A lényege, hogy az utasszállító kapszulák, vagy az egyszerűség kedvéért nevezzük vasútnak, egy légritkított csőben haladnak egészen elképesztő sebességgel. A kínai tervek az 1000 km/órás sebességet célozzák, ami összehasonlítva a mai gyorsvasutakkal valóban a közlekedés egy egészen új dimenzióját ígéri.

A gyakorlati megvalósítás nagyon komoly előkészületek és magas szintű technológiai tudást igényel, hiszen ezeknek az eszközöknek a működtetése sokkal bonyolultabb feladat a ma létező mágneses lebegéssel üzemelő maglev vasutakénál is.

Az első sikeres tesztekre már tavaly októberben sor került, igaz akkor még csupán 130 km/óra sebességgel haladt a kísérleti jármű az alig két kilométer hosszú tesztpályán. Ez utóbbi 60 kilométerre való bővítését követően már módjuk lesz kipróbálni a kívánt gyorsaságot is.

Az első tervezett útvonal a 26 milliós Sanghaj és a 10,3 milliós Hangcsou között kerülhet kialakításra. A két hatalmas metropolisz így alig 15 perc alatt megközelíthetővé válna egymástól.

Amennyiben sikerül tartaniük a feszesnek ígérkező fejlesztési tempót, könnyen elképzelhető, hogy Kína lesz a világon az első, ahol kereskedelmi forgalomba kerülhet ez az újszerű közlekedési eszköz. Természetesen máshol sem szeretnének lemaradni a technológiai versenyben, az Egyesült Államokban, Dubaiban, Dél-Koreában és Európában is léteznek hasonló tervek. Ez is jól mutatja, hogy milyen fantasztikus távlatok nyílnak még a klasszikus és sokak által szeretett vasúti közlekedés előtt. Lehetséges, hogy Elon Musk szavaival élve ez már egy egészen új közlekedési rendszer lenne, de azért a legtöbb ember alighanem a vasúttal veszi egy kategóriába. Vajon Magyarországon mikor utazhatunk majd ilyenek segítségével?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás