promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Futballpálya méretű eszköz repíthet az űrbe, nagy siker, vagy hatalmas lufi lesz
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az új, különleges űreszköz látványánál csak méretei lesznek lenyűgözőbbek.

Az űr felfedezése régóta fontos célja az emberiségnek, azonban csak az utóbbi években gyorsultak fel igazán az események. A NASA és Kína egyaránt a Holdra tart és már a későbbi Mars utazások is tervezés alatt állnak. Jót tett a versenynek Elon Musk és a SpaceX színrelépése, hiszen máris több komoly innováció fűződik hozzájuk, azonban mindig öröm, ha újabb szereplők is színre lépnek. Így tett a HALO Space nevű vállalat is.

A legtöbb ember számára az ő nevük még kevésbé cseng ismerősen, de az IFLScience cikke alapján könnyen lehet, hogy ez hamarosan megváltozik. Igazán különleges, mondhatni formabontó megközelítését választották az űrturizmus felfuttatásának és ha beválik az ötletük, az sokak számára teheti elérhetővé az utazásnak ezt az eddig misztikusnak ható formáját.

A HALO Space alapvető célja az volt, hogy teljesen károsanyag mentes alternatívát kínáljanak a Földet fentről megtekinteni szándékozóknak, erre pedig a legjobb megoldást szerintük az óriási ballonok jelentik. Az utasok egy gigantikus, 110-120 méteres (azaz futballpályányi méretű) polikarbonát anyagból készült, hélium, vagy hidrogén segítségével „felfújt” ballon révén fognak feljutni 35-40 kilométeres magasságba, azaz a sztratoszférába. A ballon által szállított, 360 fokos kilátást biztosító utazókabin kényelmes és magával ragadóan különleges utazási élményt fog lehetővé tenni.

Az első tesztrepülés teljes siker volt, így a vállalat vezetősége tarthatónak véli a 2025-ös indítási terveket. Most még ember nélkül végezték a kísérletet, de a kereskedelmi változatban már 8 utas foglalhat helyet a pilóta mellett. A 6 órásra tervezett utak során mindenkinek lehetősége lesz megtekinteni a Földet (így a gömbölyűségét is), valamint az űr hideg szépségét. A tervezett távolság persze még nem jelenti az „igazi űrt”, de közel van hozzá és az élmény hasonlóan lenyűgöző lesz, csak olcsóbban és sokkal kevesebb károsanyag kibocsájtás mellett.

Ha minden jól alakul, 2029-re már évi 400 repülést terveznek, melyek során akár 3000 ember is megtapasztalhatja az utazásnak ezt a földöntúli formáját.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás