promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Méretes erekcióval temették el Tutanhamont, kiderült a fáraó intim titka
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tutanhamon fáraó még most is tud meglepetést okozni a kutatóknak.

1922-ben fedezték fel Tutanhamon sírját, amihez a mai napig egészen hátborzongató legendák fűződnek, hiszen állítólag akkor szabadult el a fáraó átka, ami rengeteg emberrel végzett, akik részt vettek az ásatásban és feltárásban. Ez persze leginkább csak mese, de az biztos, hogy Tutanhamon rengeteg izgalmat okozott már a szakértőknek, illetve az érdeklődőknek is egyaránt – és ezek az izgalmak még nem értek véget.

Tutanhamon az egyiptomi fáraók talán legismertebb és legikonikusabb alakja, általában az ő szarkofágjáról, halotti maszkjáról láthatunk képet, ha bárhol is a múmiákról, vagy az akkori kultúráról van szó. Időszámításunk előtt 1333-tól 1324-ig uralkodott, és nagyjából 19 éves volt, amikor elhunyt – most pedig olyasmit fedeztek fel vele kapcsolatban, ami egyszerre érdekes, és kicsit arcpirító.

A szakértők szerint Tutanhamon fáraót méretes erekcióval küldték a túlvilágra, hogy ezzel üdvözölje Oziriszt, a halottak istenét.

Állítólag ez akkoriban egyáltalán nem volt szokás, de nála mégis így jártak el hálából, mivel az apja azt akarta, hogy az emberek elfeledjék a régi isteneket, ő pedig a 10 éves uralkodása alatt elvileg visszahozta őket, ennek pedig nagyon sokan örültek.

Tutanhamon pénisze 90 fokban mered az ég felé, és ahogy minden testrészét, így ezt is bebalzsamozták, ráadásul kifejezetten különleges anyagokkal. Persze nemcsak ez volt speciális az egyiptomi fáraó múmiájával kapcsolatban, hanem az is, hogy eltávolították a szívét, de nem raktak a helyére szívszkarabeuszt – vagyis ebből a szempontból sem követték a tradicionális megoldásokat.

Akármilyen furcsa, de nem Tutanhamon az egyetlen mumifikált ember, akiről érdekes dolog derült ki a pénisze miatt:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás