promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megtalálhatták a nő sírját, aki biztosan megérintette Jézust
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Rémisztő történet is fűződik a nevéhez.

A keresztények az emberiség Megváltójának tartják a két évezrede élt Jézus Krisztust, akinek azonban sokan még a valamikori létezését sem fogadják el. Tekintsünk el most a hitviták kérdéseitől, és koncentráljunk inkább egy olyan szenzációs régészeti felfedezésre, amely egy újabb darabkát adhat hozzá az ősi történésekhez.

Jézus életében sok fontos nőalak szerepelt, az édesanya Szűz Mária mellett például a tanítványok közé sorolt Mária Magdolna, de akár azt a Veronikát is megemlíthetjük, aki a kendőjével törölte meg Krisztus arcát a keresztúton.

Kevésbé ismert figura Szalome, talán azért, mert Jakab evangéliumában szerepel a neve, amely apokrif irat, vagyis nem került be a Bibliába. A keleti (ortodox) keresztények talán jobban ismerik Szalomét, mint a nyugatiak, és nem érdemtelenül, hiszen állítólag ő volt az a bába, aki a szent gyermek megszületésében segédkezett.

A közelmúltban egy olyan temetkezési helyet tártak fel Izraelben, amely a kutatók szerint akár Szalome családjáé is lehetett. Valójában egy barlangról van szó, és feltehetőleg a legendás bába maga is itt nyugszik – idézte a Krónika Online az MTI anyagát.

A régészek úgy vélik, hogy az időszámításunk kezdetétől egészen a 8-9. századig temetkeztek ide az emberek. Elsőként alighanem egy gazdag családhoz tartozó, jelentős személy kerülhetett a sírba, amit évszázadokon keresztül szent helyként tiszteltek – ebből ered a feltételezés, hogy talán Szalome lehetett az illető.

A hely szentségére utal az is, hogy a sziklasír előtt gondosan kiépített udvar állt, amelyben egy sor üzletet fedeztek fel. A kerámiatöredékek alapján egyebek mellett mécseseket árulhattak itt, feltehetőleg a zarándokok kiszolgálására. Találtak csontokat őrző kődobozokat is, az egyik helyiséget pedig keresztény kápolnává alakították át az idők során.

A feliratok szerint a helyet Szent Szalome kultuszának szentelték. A történet szerint a hajdani bába nem hitte el, hogy szűz asszonynak kell segédkeznie, ezért kiszáradt a keze, és csak azután gyógyult meg, hogy Jézus bölcsőjét megfogta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás