promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Pentagon beismerte a földönkívüliek létezését? 171 rejtélyes UFO-észlelés történt, amikre máig nincsen magyarázat
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Pentagon kitálalt egy új jelentésben, de könnyen lehet, hogy sokan félreértik a dolgot.

Nagyon sokan hisznek a földönkívüliek létezésében, hiszen egyesek szerint igazán arrogáns emberi hozzáállás lenne, ha úgy gondolnánk, hogy csak mi létezünk a világűrben. Rengeteg hollywoodi film felvázolta már nekünk, hogy milyen lenne az idegenek békés, illetve nem túl békés bemutatkozása, de eddig egyetlen megdönthetetlen bizonyítékot sem találtunk arra, hogy valóban vannak űrlények – de a folyamatos UFO-észlelések mindig fellobbantják a témát.

Sok embernek az UFO egyet jelent a földönkívüliekkel, de ez nem teljesen helyes, hiszen az UFO azt jelenti, hogy azonosítatlan repülő tárgy, vagyis nem feltétlenül űrlényekre utal. Ettől függetlenül még a Pentagon is foglalkozik a témával, hiszen nem kizárt, hogy ellenséges erőkről van szó – most pedig egy jelentésből kiderült, hogy elképesztően sok UFO-észlelés volt az elmúlt években.

Állítólag 2004 óta összesen 510 alkalommal láttak UFO-t az égen (ebből 366 alkalommal 2022-ben), és ugyan a legtöbbről hamar kiderült, hogy repülő, drón, lufi, vagy akár madár, de 171 észlelésre még mindig nem sikerült magyarázatot találni a jelentés szerint – ezt pedig sokan úgy értelmezték, hogy ezzel maga a Pentagon erősítette meg burkoltan az űrlények létezését.

Ez persze nem igaz, hiszen a Pentagon ezzel csupán azt közölte, hogy ezekre a jelenségekre még adatok, illetve pontosabb beszámolók hiányában nem igazán tudtak eddig megoldást találni, ami érthető, mivel a legtöbbször csupán pillanatok alatt zajlik le egy UFO-észlelés, amit esetenként mobiltelefonnal vesznek fel, és nem elég jó a videó minősége ahhoz, hogy rendesen ki lehessen elemezni.

Bármi is legyen az igazság a földönkívüliekkel kapcsolatban, az biztos, hogy sokak számára határozottan aggasztó, hogy ilyen sok UFO-észlelésre nincs magyarázata még a hatóságoknak sem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás