promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mit jelent valójában a Google földöntúli neve? Itt az igazság, és te sosem gondoltál volna erre
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Google a világ egyik leghíresebb, angol-amerikai eredetű kifejezése, alig akad ember a Földön, aki ne hallott volna már róla, ne pötyögte volna már egyszer be.

Vajon honnan jön a Google neve? A történet meglepő lehet.

Ha a Google-ről beszélünk, szinte mindenről beszélünk, hiszen a Google az internet világában az egyik legikonikusabb cég, a legikonikusabb logóval, Magyarországon is mindenki azonnal tudja, miről van szó a Google szó hallatán. És hogy mit jelent a Google? Sokan azt gondolnák, hogy valójában nincs is semmiféle jelentése, és részben ez igaz is, ám, amelyik szóból származik, annak bizony van értelme. Amikor az alapítók azon tanakodtak, hogy mi legyen a név, akkor bizony elég sok ötlet feljött, végül egy véletlennek köszönhető az, hogy a Google lett a cég neve.

De mégis hogyan?

A googol kifejezésből, amely igazából egy matematikai elnevezés, és a tíz századok hatványát értjük rajta, tehát leírunk egy egyest, majd szépen hozzáteszünk száz darab nullát. A googol később meghonosodott a matematikusok körében, majd már jóval az invenció után, a kilencvenes években a későbbi Google cég alapítói gondolkodtak, hogy mi legyen az elnevezés. Larry Page és Sergey Brin eredeti terve az volt, hogy olyan neve legyen a keresőnek, amely az interneten fellelhető adatok roppant számára is utal.

A googol.com-ra rá is kerestek, hogy szabad-e a domain, de elírták, és google-t írtak helyette. A név azonnal megtetszett neki, végül ezt választották, a többi pedig már csak történelem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás