promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megindul a hajsza a kilencedik bolygó után, tudnunk kell, hogy létezik-e, mert lehet, hogy veszélyes ránk
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A rejtélyes Planet X a cél.

Amióta a Plutót 2006-ban törpebolygóvá fokozták vissza, a Naprendszerünkben hivatalosan nyolc bolygót tartunk számon. De régóta tartja magát a hiedelem, hogy létezhet egy titokzatos kilencedik planéta is, ám annyira a külső peremen, hogy csak nagyon ritkán bukkan fel a többiek közelében.

A teória még tudományos körökben is talált támogatókat, hiszen a kilencedik bolygó megmagyarázná, hogy a Naprendszerünk objektumai miért viselkednek „furcsán” a Neptunuszon túl, az úgynevezett külső Kuiper-övben.

Ha létezik, a titokzatos planéta keringési periódusa 10–20 ezer év lehet. Hasonlíthat a gázóriásokhoz, ekképpen akár 4-szer nagyobb lehet a Földnél, a tömege pedig akár a bolygónkénak a 10-szeresét is elérheti.

A gyakran Planet X (vagyis ismeretlen bolygó) néven emlegetett objektum létezését egy, a közeljövőben üzembe helyezendő óriási teleszkóp is megerősítheti. A műszert Kaliforniában állítják fel, fényszennyezéstől mentes területen, és ha 2024 végétől használatba kerül, alighanem egy évtizeden belül pontot tehet a rejtélyes planétáról szóló vita végére.

Kép: Profimedia

Az LSST Camera éjszakai, széles látószögű felvételeket készít majd az égről, és ezek kiértékelésével lehet a Planet X nyomára bukkanni. Emellett olyan rejtélyek megoldásában segíthet, mint a sötét energia és sötét anyag létezése, amelyek alighanem az univerzum tágulásában is fontos szerepet játszanak.

Bevetik a Tejútrendszer tanulmányozására is, vagyis a teleszkóp révén még jobban megismerhetjük galaxisunk struktúráját, illetve a benne lévő csillagok elhelyezkedését, pozícióját. A kilencedik bolygó létezésére vonatkozó bizonyítékok meglehetősen gyengék, így valóban nagy csoda lenne, ha az új műszer meg tudná erősíteni a jelenlétét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás