promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Világszenzáció: 2300 éves, apró emberformájú szobrok kerültek elő a föld mélyéből, átírhatják az emberiség történelmének egy piciny szeletét
Borítókép:  NPK ANSA / Italian Ministry of Culture press office handout / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az európai történelem egyik legrejtélyesebb népe volt az etruszk, amely később beleolvadt a Római Birodalomba, ám az átmenet, illetve a korszakolás is komoly viták tárgya szakértői berkekben.

Elképesztő leletek kerültek elő San Casciano dei Bagni városában Olaszországban, a föld mélyéből 24 darab körülbelül 2300 éves bronzszobrot ástak elő a régészek. A városka amúgy nagyjából 150 kilométerre található Olaszország fővárosától, Rómától. A leletek már önmagukban nagyon jelentős értéket képviselnek, sokan a Földközi-tenger vidékének legjelentősebb bronzlelet-együtteseként hivatkoznak rá.

Ám történelmi szempontból is fontos a felbukkanásuk, hiszen átírhatják a római történelem egy részét. A szobrok etruszk alakok, és egy ősi forrásnál kerültek elő a föld alól. Így tehát egy olyan titokzatos nép művészetének lenyomatai, amely nem hagyott maga után történeti dokumentumokat, és körülbelül az időszámításunk előtti negyedik században bele is olvadtak a római civilizációba.

A most talált felbecsülhetetlen értékű leletek pedig a kutatók szerint segíthetnek átírni az itáliai és római történelem egy részét. A szobrok amúgy római-görög mitológia híres alakjait ábrázolják, illetve korabeli vezetőket is. De, ami a legizgalmasabb azaz, hogy rengeteg római és etruszk feliratot is találtak, amelyeket később még jobban górcső alá fognak venni a szakértők, és rengeteg érdekességgel szolgálhatnak az etruszkok kultúráját illetően.

Íme a leletek, amelyeket felszínre hoztak:

Az etruszkokról amúgy számtalan legenda él az eredetüket illetően, még magyar szálakat is vélnek felfedezni olykor egyesek, többek között egy brit tudós, aki nyelvi hasonlóságok alapján jut arra a következtetésre, hogy az etruszkok a Kárpát-medencéből költöztek a mai Itália területére. Ám ami sokszor szembejöhet velünk az interneten azaz, hogy Trójából származnak, és akkor itt már meg is érkezünk az egyik legismertebb görög-római mítoszhoz, az Aeneis-hez. Az etruszkok nyelvét amúgy a nagyon kevés írásos dokumentum után, mivel általában lebomló anyagokra írtak, a mai napig nem sikerült megfejteni, de nagy valószínűséggel nem indoeurópai nyelvről lehet szó.

(via Qubit)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás