promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
67 éve fotózták le a Marsot először, mai szemmel is megindító a látvány
Borítókép:  Illusztráció / YouTube.com/TomPickett'sAstrophotography (thumbnail)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Holdról már jóval korábban, az 1840-es években is készültek fotók, a felfoghatatlan mértékű távolság miatt a Marsról csaknem száz évvel később, 1965-ban kaphattunk először kézzel fogható képeket. Az eredmény mai szemmel is önmagáért beszél. 

Az 1960-as években is már évtizedek óta elsőszámú célja volt az űrkutatásnak a holdra szállás mellett, hogy minél több információt szerezzen a Marsról. A vörös bolygó pilóta nélküli feltárása az űrprogramok fókuszába került, amelyet végül 1965-ben, a Mariner 4 repülésével sikerült elérni. A popkultúrában már ezt megelőzően is nagy renoménak örvendett a Mars, rengeteg sci-fi alkotás középpontjában állt, az emberek fantáziáját egyértelműen izgatta a rejtélyes piros planéta.

A Mariner 4 huszonkét darab fotót lőtt a Marsról 1965-ben nyolc hónap alatt, egy egyszerű televizós kamerának a segítségével. Az űrszonda visszaküldte a képeket a Földön várakozó tudósoknak, akik azon nyomban bele is vágtak a fotók elemzésébe, kivizsgálásába. Ha kíváncsi, vagy, tekintsd meg a képeket ITT , ITT és ITT.

A képek szemmel láthatóan még nem tökéletesek, se nem részletgazdagok, azonban hűen ábrázolják a bolygó felszínét, és elképesztő mennyiségű információt tudtak leszűrni a kutatók a missziónak köszönhetően. A legelső felszíni fotóra 1976-ig várni kellett, amikor is a Viking 1 űrszonda a Viking Program keretein belül a Mars felszínére érkezett, és sikeresen landolt az előbb említett év júliusában. Az ekkor készült kép már lényegesen profibb, IDE kattintva meg is nézheted. 

Kb. 70 évvel később, napjainkban az emberek fantáziáját már nem más izgatja, mint az emberi lét a Marson. Hűen mutatja a modern technológia fejlődését, hogy 67 évvel ezelőtt egy homályos fotót tudtunk mégcsak készíteni a vörös planétáról, ma pedig már az ottani élet kérdése van terítéken. A NASA egyébként 2033-2035 környékére tervezi, hogy embereket küld a Marsra, szóval úgy tűnik, már nem kell annyira sokat várnunk az újabb szenzációs áttörésre. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás