promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
70 éve tudjuk a férfi nevét, aki a Marsra vezeti az emberiséget? - elképesztő jóslatra derült fény
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

70 éve talán furcsa volt bedobni egy ilyen nevet, 2021-re azonban a "jóslatnak" értelme lett. Egy újságíró érdekes felfedezést tett.

Wernher von Braun egy német tudós, aki a rakétatudományokban alkotott kiemelkedőt, a második világháborúban a rettegett Harmadik Birodalom projektjeiben vett részt, majd a háború után az Egyesült Államokban vetette bele magát a rakétaprogramban, többek között az amerikai űrhajózás atyjának is hívják, aki nélkül az embersiég talán sosem jutott volna el a Holdra.

Braun állítólag annyira a tárgyak égbe juttatásának megszállottja volt, hogy egy róla keringő legenda szerint egyszer apjának kellett érte bemenni a rendőrörsre, mivel bevitték, mert különböző petárdákkal próbált fellőni különböző tárgyakat.

A The Mars Project című (félig-meddig sci-fi) könyvében von Braun teljesen véletlenül a Mars kolonizációjának legfőbb vezetőjének az Elon nevet adta, a Mars kolonizácója amúgy a könyvben az 1980-as években játszódik, von Braun a könyvet pedig 1953-ban írta.

Így sok lap a felfedezés kapcsán egy nagy jóslatról áradozott, hiszen Elon Musk nevét vélték felfedezni a könyvben. Erről persze természetesen nincs szó, csupán egy véletlen  az egész.

Ettől függetlenül egy érdekes véletlen, hogy egy Elon nevű Musk az elmúlt években pont a Mars kolonizációjáról beszélt.

(Forrás: Express, 24.hu)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás