Fantasztikus: feltártak egy titokzatos sziklaüreget a Bakony szívében, ott élhetett évekig az egyik leghíresebb magyar szent

A legendás Gellért püspök a 11. századi Magyarország egyik legfontosabb személye volt, amit az is bizonyít, hogy később István királlyal, valamint annak fiával, Imre herceggel együtt avatták szentté.

Egyszerű velencei bencés szerzetes volt, aki egy súlyos betegség következtében már gyermekként kolostorba került, ahol kiváló nevelésben részesült. 1020 körül zarándokútra indult a Szentföldre, de egy vihar miatt kénytelen volt megszakítani az útját, így maradt örökre a Magyar Királyságban.

Szent István őt tette meg fia nevelőjének, majd Gellért 1030 körül a Csanádi Egyházmegye püspöke lett. Másfél évtizeddel később halt vértanúhalált, amikor a rátámadó pogányok a Kelen-hegyről a mélységbe lökték, lándzsával átdöfték és megkövezték (a Kelen-hegy ma a Gellért-hegy nevet viseli).

A szent életű ember 1023-ban remeteéletre szánta magát, miután befejezte Imre herceg nevelését. Bakonybélbe vonult vissza, ahol idén nyáron komoly régészeti kutatásokat végeztek az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával.

Egyebek mellett azt a sziklaüreget is feltárták, ahol a legenda szerint Gellért lakott. Ennek, illetve a vélhetően hozzá kapcsolódó kápolna használatának pontos részletei máig nem ismertek, de az előkerült fém- és kerámialeletek alátámasztják a középkori eredetet. Szent Gellért mintegy 7 évet töltött a bakonybéli erdőben.

„A részben barlangászati módszerekkel végzett kutatás mindenhol elérte a sziklaüreg szélét és alját, amely a külső járószinttől számítva közel 5 méter mélyen húzódik. Az üreg formája alapján végre egyértelműen eldőlt az egyik legfontosabb kérdés: a legmélyebb rész szabályos, közel négyzetes alaprajzú – kb. 1,2×1,2 m –, azaz a mélyedés kétségtelenül mesterséges kialakítású. E legmélyebb rész betöltéséből is napvilágra került néhány középkori lelet, közöttük egy nagyvonalúan megmunkált, a kápolna törmelékéből származó vörös faragott homokkő”

– olvasható a régészeti jelentésből. Az üreg aljára valószínűleg a keleti oldalról lehetett leereszkedni, talán egy faszerkezetű lejáró segítségével. A kőfalú kápolna az üreg közelében, bár nem közvetlenül az üreg fölött emelkedett.

A barlangi remeteség nem volt idegen már a korai keresztényektől sem, a bencésektől pedig pláne nem. A rendalapító nursiai Szent Benedekről is feljegyezték, hogy sziklabarlangban élt, és valószínűleg ez ösztönözhette Gellértet is erre a tettre.