Súlyos vád ért egy magyar királyfit, aki állítólag vérfertőző kapcsolatba keveredett a saját anyjával

A vérfertőzés büntetendő cselekménynek számít Magyarországon és a világ legtöbb táján, hiszen a közeli rokonok nemi érintkezéséből súlyosan degenerált utódok születhetnek. Évszázadokkal ezelőtt azonban egészen más volt a helyzet, az uralkodócsaládok tagjai szívesen házasodtak egymás közt, hogy a vagyont és a hatalmat a famílián belül tartsák.

Ennek fényében valószínűleg másképp olvassuk Szent Albanus, a vérfertőző magyar királyfi történetét, aki ráadásul fiktív (vagyis kitalált) szent lehetett, ugyanakkor nyugaton – főleg francia és itáliai területeken – széles körben ismert volt a legendája.

A sztorija már egy 14. századi velencei kéziratban is olvasható (mint azt megtudhatjuk Falvay Dávid tanulmányából), vagyis Albanus – ha létezett volna – alighanem az Árpád-házhoz kapcsolt személy lehetett. A története jórészt Magyarországon játszódik, és a királyfi egy meg nem nevezett magyar király örökbe fogadott fiaként szerepel benne, akit már társuralkodóvá is koronáztak.

Annak ellenére, hogy az egész csupán kitaláció, a velencei szöveg jó példa arra, hogyan látták a korabeli emberek Magyarországot, amelyről – ezek szerint – nem volt túlságosan jó véleményük. Mindezzel együtt a morbid történet egy külföldi császárral veszi kezdetét, aki bűnös, vérfertőző kapcsolatra lépett a saját lányával, és így született meg a kis Albanus.

A csecsemőt a botrány elkerülése érdekében kitették az erdőbe, ott azonban két vándor rátalált, és mivel gyűrűk, aranypénzek utaltak arra, hogy nem hétköznapi gyermekről van szó, elvitték ajándékba a magyar királynak.

Amikor Albanus felnőtté vált, feleséget kerestek számára, és tudtukon kívül éppen az említett császár lányára (vagyis a saját anyjára) esett a választás. Ezt a házasságot is elhálták annak rendje-módja szerint, így az asszony már kétszeres vérfertőzés bűnébe esett.

Idővel Albanus, a lány és a császár persze tudomást szereztek hatalmas bűnükről, ezért meggyónták azt a helyi püspöknek, majd hét évig tartó vándorló penitenciát írtak nekik elő. Ennek az utolsó napján a császár és a lánya ismét együtt háltak, Albanus pedig felháborodásában megölte őket.

A bizarr szöveg szerzőjének egy bizonyos Transamundus nevű pápai jegyzőt tartanak, aki az 1180-as második felében írhatta meg Albanus szomorú esetét. Ha a sztori igaz lett volna, az az akkor uralkodó III. Bélára vetett volna rossz fényt, akinek viszont az első házasságából 7 gyermeke is született, így nem volt oka arra, hogy bárkit is örökbe fogadjon.