promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Loch Ness vizéből DNS-mintákat vettek, hogy rátaláljanak a tó szörnyére, és meglepő eredményre jutottak
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Régóta tartja magát a legenda, hogy a vízben a múltból itt maradt őshüllő lakik.

A Skóciában lévő Loch Ness tónak nem különösebben nagy a kiterjedése, hiszen mindössze 56 négyzetkilométernyi a vízfelülete, mivel azonban az átlagos mélysége meghaladja a 130 métert, ezért a mélyének feltérképezése nem egyszerű feladat.

Régóta járja az a szóbeszéd, hogy a vizében egy szörny lakik. Az első feljegyzés egy Kolumba nevű szenttel kapcsolatban történt róla, aki az 565-ben született legendája szerint meg is mentett egy embert az ismeretlen kilétű állattól.

A Loch Ness-i szörnyről szóló pletykák a mai napig nem csitulnak, pedig a legmodernebb technikákkal sem találtak semmit a sötétlő vízben. Ha létezik, akkor a leírások alapján egyfajta plezioszaurusz lehet, vagyis egy hosszú nyakú vízi őshüllő, bár ezek már sok tízmillió évvel ezelőtt kihaltak.

A közelmúltban újabb vizsgálatot végeztek el a tó vizében, mégpedig új-zélandi kutatók, akik a több helyről vett vízmintákban talált DNS-ek alapján próbálták meghatározni, miféle lények élnek a Loch Ness-ben.

Nos, prehisztorikus szörny biztosan nem, sokkal inkább egy szokatlanul nagyméretű angolna vagy tokhal okozhatja a rendszeres észleléseket. A kutatók persze tisztában vannak azzal, hogy mindezzel csalódást okoznak a misztikumra vágyó embereknek, de a tudományos vizsgálatok azt támasztják alá, hogy nincs itt semmiféle rejtély.

„Néhányan úgy gondolják, hogy a szörny egy kóbor cápa lehet, de erre sincs tudományos bizonyíték”

– oszlatott el egy újabb legendát a kutatást végző Neil Gemmell professzor, aki szerint még harcsa-DNS-t sem találtak a tó vizében, ami szintén meglepő eredmény. Óriási mennyiségben van benne viszont angolna-DNS, vagyis jó esély van rá, hogy annak egy kapitális példányát hihetik a szemtanúk szörnynek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás