A francia szakértő csupán vicces kedvében volt, de végül rendesen feldühítette a népet.
Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet szentelnek az emberek a NASA munkásságának, ami nagyon jó, hiszen ez azt jelenti, hogy bőven vannak még, akik érdeklődnek a tudomány, illetve a folyton érdekes csillagászat iránt. Nemrég újabb mérföldkőhöz érkezett az űrkutatás, ugyanis szolgálatba állt a James Webb űrtávcső, ami minden eddiginél részletesebb, információdúsabb felvételeket képes készíteni a világűrről, ez pedig hatalmas előrelépés.
Olvass tovább...
Már nyilvánosságra hoztak pár elképesztő képet, amiket a James Webb űrtávcső készített, az emberiség pedig csak ámult a lehengerlő felvételek láttán, hiszen úgy láthattuk a világűr egyes elemeit, ahogy eddig még soha, ez pedig nagyon elgondolkodtató – és pontosan ezt használta ki most egy francia csillagász is, aki csúnyán átvert mindenkit a poénos, d azért bizonyos szinten mélységesen felháborító fotóval.
Az ismert és elismert francia szakértő, Etienne Klein nemrég megosztott egy gyönyörű, egészen káprázatos felvételt a Proxima Centauri nevezetű csillagról, amit állítólag a James Webb űrtávcsőnek sikerült megörökítenie – de hamar kiderült, hogy csak viccesen megvezette az embereket, ugyanis valójában egy szelet spanyol kolbász látható a fotón.
Etienne Klein saját magát buktatta le, és elmondása szerint arra akarta ezzel felhívni humorosan a figyelmet, hogy még a szakértőknek sem kell mindent elhinnünk kritika nélkül, amit állítanak. Mikor meglátta, hogy mennyire kiakadtak rá ezért az emberek, akkor persze rögtön bocsánatot kért, hiszen minden bizonnyal ő sem számított arra, hogy ilyen idegesek lesznek egyesek.
Itt lehet megnézni Etienne Klein csillagnak hazudott kolbászát:
Photo de Proxima du Centaure, l’étoile la plus proche du Soleil, située à 4,2 année-lumière de nous.
— Etienne KLEIN (@EtienneKlein) July 31, 2022
Elle a été prise par le JWST.
Ce niveau de détails… Un nouveau monde se dévoile jour après jour. pic.twitter.com/88UBbHDQ7Z