promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kilenc idegenből álló titkos társaság létezésére derült fény
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Évezredek óta formálták az emberiség történelmét.

Indiában máig regélnek arról a titkos társaságról, amelyet kilenc idegen ember alkotott. Nagyjából 2200 éve éltek a Földön, és közösen hatalmas tudás birtokában voltak. Azzal gyanúsították meg őket, hogy manipulálták a politikát és a társadalmat, hogy elérjék rejtélyes céljaikat.

A hiedelem szerint a társaságot Nagy Asóka császár alapította, akinek a nagyapja még Nagy Sándor hadjáratát követően hódította meg India túlnyomó részét. A titkos kilencek megalakulását Krisztus előtt 226-ra teszik, és az volt velük az uralkodó célja, hogy örökre megtarthassa a hatalmát.

Asóka eleinte véres csatákat folytatott, de a kalingai háború elképesztő mészárlásai őt is végtelenül megrázták. Elhatározta, hogy lemond az erőszakról, és ekkor vált a buddhizmus lelkes követőjévé. A hatalmát ezután a népe erkölcsi felemelésére fordította. Megtiltotta az alkoholfogyasztást, és toleranciát hirdetett mindenféle vallással kapcsolatban.

Ilyen körülmények közt jött létre tehát a kilenc idegen társasága, akik a birodalom legnagyobb koponyái voltak, a kilétüket mégsem hozták nyilvánosságra. Az volt a feladatuk, hogy összegyűjtsék és megőrizzék a világból összeszedett tudást, és segítsenek a császárnak a kormányzásban.

Ha valamelyik tag megbetegedett vagy meghalt, a szerepköre egy másik ismeretlenre szállt át. Így a titkos társaság nemcsak Asóka idején működhetett, hanem két évezreden keresztül. 1923-ban egy angol szerző összeszedte, hogy milyen témákban mélyültek el a rejtélyes tanácsadók, és milyen eszközökkel próbálták fenntartani a mindenkori uralkodók hatalmát.

A széles körben elfogadott lista szerint ide tartozott a propaganda, a pszichológiai hadviselés, valamint az, hogyan lehet csupán egyetlen apró érintéssel megölni valakit. Fontos tudományok voltak a mikrobiológia és biotechnológia is, valamint az alkímia, vagyis a fémek átalakítása. A kommunikáció, a gravitáció és az univerzum titkai, a fény fegyverként való használata, illetve a társadalmak fejlődésének és hanyatlásának kiszámítása szintén a hasznos tudások közé számított.

Nem véletlen, hogy a felsorolás alapján sokan arra gyanakodnak, hogy a titokzatos névtelenek valójában földönkívüli idegenek lehettek, akik ilyen módon avatkoztak be az emberiség történelmébe, fokozatosan adva át nekik a fejlődéshez szükséges tudományos-technológiai ismereteket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás