promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elon Musk csúnyán átverte az egész világot - Hamarosan romba dől a birodalma?
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Súlyos következményekkel járhat Elon Musk felelőtlensége, rengeteg pénzt veszíthet.

A Tesla és egyebek között a SpaceX mögött álló Elon Musk amióta csak megjelent a köztudatban, azóta szinte folyton csak az őrült ötleteiről és a meghökkentő furcsaságairól lehet hallani. Eltökélt szándéka, hogy a Marsra juttassa az emberiséget, nemrég egy egész vagyonért akarta megvenni a Twittert, illetve az is kiderült róla, hogy titokban teherbe ejtette az egyik beosztottját, akitől ikrei születtek:

A fent említett, nagy port kavaró ügyek közül érdekes módon a Twitter felvásárlása volt az, amivel a visszajelzések alapján a legtöbb embert kiakasztotta, hiszen a világ leggazdagabb emberének számító Elon Musk 44 milliárd dollárt ajánlott még áprilisban a közösségi platformért, aminek a tulajdonosai örömmel bele is mentek az üzletbe – de Musk akkor gyorsan nyomott egy kéziféket, és különböző feltételekett szabott a cégnek.

A Twitter állítólag minden kérését teljesítette a folyton különcködő Elon Musknak, de úgy tűnik, hogy a híres/hírhedt innovátor csúnyán átvert mindenkit, és túltolta a viccet, ugyanis most mondvacsinált indokokkal akar kihátrálni az üzletből és közben nagy erőkkel mutogat a Twitterre, hogy a cég hibája, ha nem jön össze a megegyezés – sőt, pont, hogy azt állítják a dollármilliárdos ügyvédei, hogy a Twitter nem eléggé kooperatív.

A Twitter a vádak hatására bekeményített, és nem csupán azt közölte, hogy mindenképp szeretné végigvinni az üzletet, hanem még burkoltan perrel is fenyegetőzött – vagyis úgy tűnik, hogy szorul a hurok Elon Musk nyaka körül, így komoly büntetésre számíthat, ha végül miatta meghiúsul a szerződés megkötése.

A szakértők szerint Elon Musk valójában csupán azért akar kihátrálni, mert rájött, hogy az áprilisi, 54,2 dolláros részvényenkénti ajánlata mostanra már túl drága lett, hiszen a Twitter értékpapírjait manapság már csak 37 dollárért vesztegetik, vagyis számára egyáltalán nem lenne jelenleg nyereséges az üzlet.

Bármi is legyen az igazság, az biztos, hogy minden szempontból nagyon kellemetlen a szituáció, és egyáltalán nem lehet még tudni, hogy mi lesz a vége – de Elon Musk jobban teszi, ha felkészül a legrosszabbra is, és nem csak a Twitteres ügye miatt:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás