promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
2perc tudomány: Elmondjuk miért érzel késztetést, hogy megvedd azt, amiből csak pár maradt
Borítókép:  Profimedia- illusztráció
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Amikor repülőjegyet szerettem volna vásárolni, láttam egy feliratot, amely szerint „Csak 3 hely maradt ezen az áron!” én egyből kattintottam, nehogy más megvegye előlem. Na ezt nevezzük szűkösség pszichológiának. 

Ez nem más, mint egy marketingfogás, amely hat a tudatalattinkra és agresszív vásárlásra ösztönöz.

Ez a pszichológiai elv a kereslet és kínálat egyszerű képletére nyúlik vissza: Minél ritkább egy lehetőség, tartalom vagy termék, annál értékesebb.

1975-ben Worchel, Lee és Adewole tanulmányt végzett, hogy megvizsgálja, hogyan befolyásolja a szűkösség az emberek észlelését. A tanulmány elején arra kérték az embereket, hogy értékeljék a csokis sütiket. A kutatók 10 sütit tettek egy üvegbe, és kettő ugyanilyen süteményt egy másik üvegbe. Azok a sütemények, amelyekből kettő volt az üvegben, kétszer olyan magas értékelést kaptak, mint azok, amelyekből 10 db volt, annak ellenére, hogy pontosan ugyanazok voltak.

Ha megfelelően akarjuk használni ezt a pszichológia elvet, ügyeljünk arra, hogyan fogalmazzuk meg.

Úgy közelítsük meg a szűkösség fogalmát, mintha egy csomó termék vagy szolgáltatás közül a közkereslet miatt csak néhány maradt, így az emberek rendkívül fogékonyak lesznek arra a termékre, amelyből már csak „kevés” maradt.

Érdekes, hogy ha úgy tálaljuk, hogy van egy termék, amiből csak pár darab létezik, és csak most juthatunk hozzá, nem olyan kelendő, mint az, amit már mások megvásároltak és alig maradt néhány.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás