promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hátborzongató jóslatok: űrlényekre és óriási pókokra figyelmeztet minket egy „időutazó” – videó
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy állítólagos időutazó szerint idén még négy furcsa, vérfagyasztó dolog történik a Földön, és azt is elárulta, hogy pontosan mikor.

Manapság rengeteg olyan videót lehet találni az interneten, amikben úgy próbálják megviccelni, átverni, megijeszteni az embereket, hogy a készítők időutazóknak vallják magukat, és félelmetes jóslatokkal állnak elő, amiket néha még állítólagos bizonyítékokkal is megpróbálnak alátámasztani. Egyelőre úgy tűnik, hogy egyik se valós, de még így is akadnak érdekes feltételezések, amik foglalkoztatják az erre nyitott közönséget.

Egy Aery Yormany nevű, több mint 1 millió követővel rendelkező TikTok-felhasználó most felrakott egy felvételt, aminek az üzenete egészen sokkolta az embereket, hiszen négy dátumra, és egyúttal négy komoly veszélyre figyelmeztet minket a jóslataival, amik ráadásul mind még idén megtörténnek az állítása szerint:

  • November 11.: űrlények érkeznek a Földre, és olyan tudást, illetve technológiát hoznak magukkal, amit az emberiség fel sem tud fogni;
  • November 17.: több mint 30 fajnak találják meg a sokkal nagyobb változatait, így egyebek között majdnem 1 méteres, óriási pókokat is;
  • December 3.: három tini találni fog egy T-Rex tojást, illetve egy másik dimenzió kapujaként funkcionáló eszközt;
  • December 28.: az űrlények egy újfajta vihart fognak alkotni, ami a villámlás, illetve a havazás keveréke lesz.

A videóban az is megemlítésre kerül, hogy október 20-án 8 ember szuperképességeket nyert a Napból, de erről egyelőre még semmi információnk nincs, szóval jó eséllyel ez is csak egy szenzációhajhász virális felvétel, ami maximum arra jó, hogy kicsit beindítsa a fantáziánkat – legalábbis reméljük.

Itt lehet megnézni a videót a jóslatokkal:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás