promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vérfagyasztó: 2118-ból jött vissza egy „időutazó”, hogy szörnyű dolgokra figyelmeztesse az emberiséget
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy Alexander Smith nevű ember időutazónak vallja magát, aki 2118-ból jött vissza, és állítólag bizonyítékkal is tud szolgálni.

Az embereket mindig is foglalkoztatta az időutazás gondolata, hiszen nagyon izgalmas téma, amiről szinte a végtelenségig lehet beszélni. Ezzel az alapvető emberi kíváncsisággal mostanában sajnos többen is visszaélnek, ugyanis egyesek azt állítják magukról, hogy valódi időutazók, de a legtöbb esetben hamar kiderül, hogy csupán átvernek mindenkit – most viszont az egyik állítólag bizonyítékot is hozott a jövőből.

Alexander Smith azt állítja, hogy 1981-ben egy titkos CIA-kísérlet keretén belül 2118-ba utazott, és erről képet is készített, amin nagyon magas, zöld épületeket láthatunk – de ez még semmi, ugyanis elég vészjósló dolgokat mondott, amik komoly figyelmeztetésként szolgálhatnak az emberiségnek:

  • A XXI. század közepén meglátogatnak minket a földönkívüliek, akikkel előtte már titokban felvették a kapcsolatot;
  • Ezek az űrlények nem élnek közöttünk, de időnként meglátogatnak minket;
  • A globális felmelegedés hatalmas veszélyt jelent az emberiségre a folyamatosan emelkedő tengerszint miatt;
  • Az Egyesült Államok elnöke egy robot lesz;
  • 1981 és 2118 között lesz egy nagyobb nézeteltérés a Földön két társadalom között, de nem kell háborúra gondolni.

A magát időutazónak valló Alexander Smith tudja, hogy ezeknek az információknak a közlésével veszélybe sodorja magát, de vállalja a kockázatot, mivel úgy gondolja, hogy helytelen eltitkolni az emberek elől, hogy lehetséges az időutazás – már csak az a kérdés, hogy hihetünk-e neki bármilyen szinten.

Itt lehet megtekinteni Alexander Smith állítólagos bizonyítékát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás