promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rettenetes dolog hullot egy férfi arcára, miközben napozott a saját kertjében - egy a milliárdhoz az esélye, mégis megtörtént
Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A rettenetes és szörnyű szavak ebben az esetben kicsit sem túlzók. A lehető legrosszabb történt meg egy férfival.

Ez maga a rémálom, amely bárcsak sosem jött volna el, ráadásul a szakértők is azt nyilatkozták, hogy egy ilyen eseménynek egy az egymilliárdhoz az esélye. Egy milliárd, és mégis megtörtént, mindezt pedig egy kellemesnek induló nyári pihenés bánta.

Az eset nem Magyarországon történt, hanem Nagy-Britanniában, méghozzá Windsor központjához közel. A történetről Karen Davis, egy helyi tanácsos számolt be, az esetet pedig a LadBible nevű lap közölte. A nő elmondta, hogy egy, a település felett áthaladó repülő éppen Windsor felett nyitotta ki azt a tartályt, amelyben a fekália volt.

Az ürülék pedig teljesen beterítette az egyik lakos kertjét, sőt, őt magát is, hiszen éppen ott pihent. A fekália pedig elképesztő pusztítást okozott a férfi kertjében, aki később visszakövette, melyik járat lehetett az, amelyik rászabadította a poklot. Végül azonban úgy döntött, hogy nem követel kártérítást.

Korábban több eset is volt, főleg az internet előtti világban, amikor a repülőkről aláhulló fagyott vizeletről azt gondolták, hogy földönkívüli anyag, vagy éppen az ufók ejtették le hozzánk. Ső, a legtöbb esetben jégdarabok formájában történik az aláhullás, ám a mostani eset más volt, a meleg miatt, a fekália már nem fagyos állapotban ért földet.

És akkor itt a végén egy szenzációs videó, amely bemutatja az ürülék útját a repülőben:

(via FemCafé)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás