promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Azta! Láthatatlanná teszik az izraeli katonákat
Borítókép:  YouTube
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nemcsak szabad szemmel lesznek észrevehetetlenek, de a hőkamerák számára is.

Izrael kis ország, mégis az övé az egyik legerősebb és leghatékonyabb hadsereg, amelyet folyamatos harckészültségben tart a külső ellenség. Most újabb komoly fegyver került a kezükbe, hiszen megtalálták a módját, hogyan tudják láthatatlanná tenni a katonáikat.

Ez elsősorban a terepszínű ruházatot, vagyis az álcázó színek és minták alkalmazását jelenti, másrészt viszont ennél komolyabb dolgot is: a termikus álcázást. A jövőben a harctereken egyre fontosabb lesz, hogy az emberek a hőkamerák, infravörös érzékelők számára is észrevehetetlenek legyenek, és az izraeliek most ebbe az irányba tettek egy nagy lépést.

A hadseregben olyan anyagokat kezdtek el használni, amelyek maszkolni képesek a katonák hőkibocsátását, ami különösen éjszaka jelent számukra extra védelmet. A Kit 300 nevű rendszer fémek, mikroszálak, polimerek és egyéb hőreflexiós anyagok speciális egyvelege, ráadásul vízálló is, illetve szükség esetén hordággyá alakítható.

Eddig óriási hátrányt jelentett, hogy az infravörös kamerák pontosan ki tudták szúrni éjjel az embereket, hiszen azokat a meleg vérük rögtön elárulta. De a tankok sem voltak biztonságban, mert azok is hőt bocsátanak ki, ráadásul a motorjuk egy könnyen azonosítható forró pontot jelent.

A Kit 300 tehát lényegében szigetelőként működik, megakadályozza a személyek és harci eszközök hőkisugárzását. Ez azonban önmagában nem lenne elég, mert nyílt terepen könnyen kiszúrhatóak volnának, ezért kellett mindezt a jó öreg álcázási technikákkal ötvözni.

Az izraeli hadseregben jelenleg 170 ezer aktív katona szolgál. A tartalék létszáma 465 ezer, ezek olyan veteránok, akik már teljesítették hadkötelezettségüket, viszont csak háborús krízisekben hívják be őket. 40 éves koráig minden férfi tartalékosnak számít.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás