promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sakk-matt: az oroszok ultramodern vadászbombázóval álltak elő
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az amerikai F–35-ösök ellenfeléül szánják, és fejlődő országoknak értékesítik majd.

Új lopakodó vadászbombázót fejlesztett Oroszország, amelynek prototípusát nemrég mutatták be egy Moszkva közeli légi parádén. A hadsereg új büszkeségének számító eszközt az amerikai F–35-ösök vetélytársául szánják.

Persze, a lopakodó képességet ebben az esetben nem kell túl komolyan venni, hiszen az F–35-ösöket is így nevezik hivatalosan, de nagyobb mennyiségű fegyverzettel felszerelve ebből az előnyükből rengeteget veszítenek.

Az új orosz egy hajtóműves gépet egyelőre „Шах и мат” projektnéven futtatják, ami – az oroszul nem tudók kedvéért – magyarul Sakk-mattot jelent, feltehetőleg arra utalva, hogy ennél fejlettebb és hatékonyabb harci repülőt jó ideig senki sem tud produkálni.

Az eszköz természetesen a külföldi vásárlók részére is elérhető lesz, hiszen Oroszország rendre jelentős bevételekre tesz szert a fegyverkereskedelemből. A most bemutatott prototípus 2023-ban teszi meg első repülését, és nagyjából 2026-tól állíthatják hadrendbe.

Az oroszok szerint a speciális dizájn lehetővé teszi, hogy a gépet kétülésessé, sőt akár pilóta nélkülivé tegyék. A Szu–57 személyében már van egy efféle vadászbombázójuk, de az két hajtóműves, a Sakk-matt tehát annak egyfajta „olcsósított”, könnyebb változata lesz.

Az újdonság a hangsebesség közel kétszeresével tud repülni, hatótávolsága 3000 kilométer, és 7400 kilogramm terhet tud majd magával hordani. Az oroszok reményei szerint India, Vietnam és a különböző afrikai államok lehetnek majd a legnagyobb vásárlóik.

Első körben nagyjából 300 gép eladását tervezik, bár egyelőre nincs hír nagyobb rendelési szándékról. Annyi a gép egyetlen hátránya, hogy kereken egy évtizedes lemaradásban lesz a 6 éve hadrendbe állt F–35 Lightning II vadászbombázóhoz képest. Az árát 25–30 millió dollárra lövik be.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás