promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Biohulladékból készít autóalkatrészeket egy spanyol egyetem
Borítókép:  PX
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egy kutatás szerint évente nagyjából 110 millió tonna biohulladék keletkezik az Európai Unió területén belül. Állati és növény eredetűek egyaránt. Egy spanyol mezőgazdasági szövetkezet, a Vega de Pliego adatai szerint, csak 2019-ben összesen négy millió kilogramm mandulát dolgoztak fel, melynek háromnegyedét maga a héj teszi ki, így abból elméletileg biomassza lesz.

 

Az Alicante Egyetem kémiai laboratóriumában a mandula héjat leőrlik és bioműanyagokkal keverve olyan anyagot képeznek belőle, mint a fa.

De nem csak a mandula héját dolgozzák fel. Természetes adalékanyagot nyernek ki még a brokkoliból, a gránátalmából sőt, még a citromból is. 

„A citromból kinyerhető például sárga színezőanyag, illetve citrusos illóolajok is, amelyek kellemes, citrusos illatot vagy az antibakteriális hatóanyagot kölcsönözhetnek egy fejleszteni kívánt terméknek. A gránátalma is tartalmaz antibakteriális adalékokat – emellett pedig a színeknek egy rendkívül széles skálája nyerhető ki belőle, a pirostól a kékig, attól függően, milyen kémiai eljárást alkalmazunk”

– mondta María Del Carmen Garrigós Selva, az Alicante Egyetem vegyésze.

Az anyag alapja a kukoricakeményítős bioműanyag. Ezzel keverik össze a természetes adalékokat és hőkezelés után, tekercseléses eljárásoknak vetik alá, hogy olyan adalék váljon belőle, amelyből a 3D-nyomató segítségével akár autóalkatrészeket is lehet nyomtatni. Az új eljárás segítségével több alkatrészt, köztük egy citromillatú, autóba szerelhető műszerfal is készült.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás